2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - Az aranyember 11:00

Külföld

Négy bevándorló halt meg a La Manche csatornán átkelési kísérlet közben

Négy bevándorló, közöttük egy kétéves gyermek vesztette életét szombaton két átkelési kísérletben a La Manche-csatornán, útban Franciaországból Nagy-Britanniába.

  • Négy bevándorló halt meg a La Manche csatornán átkelési kísérlet közben

A kétéves gyermek élettelen testét az egyik csónakban találtál meg, míg a három felnőtt a másik csónakban halt meg - közölte az észak-franciaországi Pas-de-Calais megye prefektusa, Jacques Billant. A megyei vezető szerint az év eleje óta ötvenegyen haltak meg, akik csónakkal próbáltak meg a csatornán átkelni.

A szombati halálesetekkel a 2024-i évi hajótörések áldozatainak száma rekordot döntött a La Manche-csatornán.

Boulogne-sur-Mer város köztársasági ügyésze szerint az első jelek szerint a gyermeket a csónakban "agyonnyomták". Guirec Le Bras szerint a gyermek Németországban született egy 24 éves szomáliai anyától.

A prefektus szerint a mentők a három holttesten kívül több másik embert mentettek ki, akik "pánik és lökdösődés" közepette estek ki a 83 utast szállító bárkából. Az áldozatok valószínűleg sokkot kaptak, és megfulladtak a felfújható csónak alján lévő negyvencentis vízben.

A kormány fokozni fogja az embercsempész maffiák elleni harcot, amelyek a halálos átkelések szervezésével gazdagodnak meg - írta az X portálon Bruno Retailleau belügyminiszter, aki a szörnyű tragédia miatti felelősségérzet átérzésnek fontosságát hangsúlyozta.

Szombat reggel egy bevándorlókkal telezsúfolt bárka kérte az Abeille-Normandie vontatóhajó segítségét - közölte a csatornáért és az északi-tengeri térségért felelős tengeri prefektúra (Premar). A hajó tizennégy embert emelt ki a csónakból, közöttük egy elhunyt kiskorú és egy sérült volt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Globál - A tiltott béke és ami mögötte van + videó

Globál - A tiltott béke és ami mögötte van + videó

Miért akadályozza meg újra és újra a magánpénz birodalom, hogy Oroszország békét kössön Európa legerősebb országával Németországgal. Erről beszélt a Globál című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!