Peszkov szerint a beszélgetés csaknem másfél órán át tartott.
A két vezető a megbeszélésen egyebek között megvitatta az ukrajnai rendezés kérdését. Trump a harci cselekmények mielőbbi leállítása és a probléma békés úton történő megoldása mellett szállt síkra. Putyin a maga részéről említést tett arról, hogy meg kell szüntetni a konfliktus kiváltó okait, és egyetértett Trumppal abban, hogy a hosszú távú rendezést béketárgyalások útján lehet elérni.
Putyin kifejezte készségét, hogy Oroszországban a kölcsönös érdeklődésre számot tartó munkaterületeken - beleértve az ukrajnai rendezésen - dolgozó amerikai tisztviselőket fogadjon.
Az amerikai elnök Truth Social oldalán megjelent közlemény szerint Trump hosszú beszélgetést folytatott az orosz elnökkel és egyetértettek abban, hogy el akarják kerülni azt, hogy további emberek haljanak meg az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúban. "Abban is egyetértettünk, hogy az ezért felelős munkacsoportjaink azonnali egyeztetéseket kezdenek, és megkeressük Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy tájékoztassuk ennek a beszélgetésnek az eredményéről" - fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy az ukrán elnököt rögtön felhívja telefonon.
Az amerikai elnök azt is közölte, hogy a tárgyalásokat Marco Rubio külügyminiszter, John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint Steve Witkoff különleges elnöki megbízott vezeti majd.
Trump közleménye szerint az ukrajnai háború mellett szót ejtettek Putyinnal a Közel-Keletről, energiapolitikai kérdésekről, a mesterséges intelligenciáról, a dollár árfolyamáról és egyéb kérdésekről, valamint abban is megállapodtak, hogy a jövőben szorosan együttműködnek, aminek részeként kölcsönös látogatást terveznek.
Az amerikai elnök mintegy háromnegyed órával az orosz elnökkel lezajlott beszélgetéséről szóló közlemény után újabb közleményben számolt be a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésről. Közölte, hogy számos, a háborúval összefüggő kérdést érintettek, de mindenekelőtt a pénteki találkozót készítették elő, amely Münchenben a biztonságpolitikai konferencia keretében történik majd meg, és amelyen az amerikai delegációt J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezeti.
Trump az ukrán államfővel folytatott beszélgetését úgy értékelte, hogy "ő (Zelenszkij), ahogy Putyin elnök is, békét akar". "Itt az idő, hogy megállítsuk ezt a képtelen háborút, ami tömeges és teljesen szükségtelen halált és pusztulást okoz" - zárta közleményét az amerikai elnök.
Peszkov Kreml szóvivő szerint a két vezető között szó esett még a közel-keleti helyzetről, az iráni nukleáris programról, az orosz és amerikai állampolgárok kicseréléséről, a kétoldalú amerikai-orosz gazdasági kapcsolatokról, valamint a további kapcsolattartásról, beleértve a személyes találkozót is.
Három év óta ez volt az első megbeszélés Oroszország és az Egyesült Államok elnökei között. Putyin 2022-ben, pontosan ugyanezen a napon - február 12-én - beszélt Trump elődjével, Joe Bidennel.
A TASZSZ szerda este közölte, hogy Alekszandr Vinnyik orosz állampolgár hamarosan szabadul a kaliforniai Santa Rita-i börtönből és visszatér Oroszországba. A hírügynökséget erről az érintett francia ügyvédje, Frédéric Belot tájékoztatta.
Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolják, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül. Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki. Belot szerint Vinnyik nagyon rossz állapotban volt, amikor tavaly nyáron a börtönében meglátogatta.
Vinnyiket az Oroszországban kábítószer-csempészésért elítélt Mark Fogel volt amerikai diplomata és angolnyelvtanár szabadon bocsátásáért cserébe engedik haza.
Forrás: MTI
Fotó: Getty Images