2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Lassú egyesülés? Közös infrastruktúrát épít a két Korea

A két Korea hétfőn megegyezett, hogy november végén vagy december elején megkezdi a közös vasút- és úthálózat-fejlesztéseket, amelyek célja, hogy összekössék a két ország közlekedési hálózatát.

  • Lassú egyesülés? Közös infrastruktúrát épít a két Korea

A megállapodás Panmindzson született Cso Mjung Gjon dél-koreai országegyesítési miniszter és észak-koreai kollégája, Ri Szon Gvon között több órás tárgyalást követően. A felek közös sajtónyilatkozatukban bejelentették, hogy október végén megkezdődik a nyugati vasúthálózat állapotának felmérése, a keleti parton futó vonalakra pedig november elején kerül sor.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök szeptemberi phenjani csúcstalálkozójukon megállapodtak a határokon átívelő projektek kibővítéséről. Ennek szellemében a felek a hétfői találkozón megegyeztek abban, hogy novemberben folytatják az 1950-53-as koreai háború által szétválasztott családok ügyeinek megtárgyalását a vöröskereszt segítségével, illetve mielőbb sort kerítenek egy általános szintű katonai találkozóra a feszültség enyhítése és egy közös katonai bizottság felállítása érdekében.

Emellett a két Korea közölte, hogy október végén tárgyalásokat folytatnak az észak-koreai Keszongban található összekötő irodában annak érdekében, hogy közös koreai csapattal induljanak a 2020-as nyári olimpián Tokióban, illetve együtt nyújthassák be pályázatukat a 2032-es nyári olimpiai játékok megrendezési jogának elnyerésére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!