2023. 06. 05. Hétfő Fatime napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Irán tagadja az amerikai vádat, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Irán visszautasította és "óriási hazugságnak" nevezte vasárnap az Egyesült Államoknak azt a vádját, amely szerint Teherán áll a szaúdi olajterminálok ellen előző nap végrehajtott dróntámadások mögött. A Forradalmi Gárda elitalakulat légierejének parancsnoka figyelmeztette Washingtont, hogy közel-keleti támaszpontjai és repülőgép-hordozói az iráni rakéták hatótávolságán belül vannak.

  • Irán tagadja az amerikai vádat, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Dróntámadások érték szombaton a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját. Elkövetőként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azonban a húszikat támogató Iránt tette felelőssé ezekért és a korábbi támadásokért. "Teherán áll száz olyan támadás mögött, amelyet Szaúd-Arábia ellen hajtottak végre, miközben (Haszan) Róháni (iráni elnök) és (Mohamed Dzsavád) Zaríf (külügyminiszter) azt színleli, hogy diplomáciával van elfoglalva" - írta Twitter-üzenetében Pompeo. Miközben Irán szavakban a feszültség csökkentése mellett van, példa nélkül álló támadást mért a világ első számú energiaszolgáltató országára - tette hozzá. Szerinte nincs bizonyíték arra, hogy Jemenből érkezett az összehangolt támadás.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője kijelentette vasárnap: Washington maximális nyomást gyakorol Iránra, de miután látja, hogy ez hatástalan, óriási hazugságokhoz folyamodik. Washington a szaúdi olajlétesítmények elleni támadás vádjával akarja igazolni jövőbeni támadásait Irán ellen - tette hozzá.

Amirali Hadzsizadeh, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka azt mondta vasárnap - a Tasznim félhivatalos hírügynökség jelentése szerint - anélkül, hogy utalt volna a Szaúd-Arábia elleni támadásokra: "Mindenkinek tudnia kell, hogy minden olyan amerikai támaszpont és repülőgép-hordozó a térségben, amely legfeljebb 2000 kilométerre van Irántól, az iráni rakéták hatótávolságán belül esik. Irán mindig készen állt egy totális háborúra".

 

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kifütyülték Olaf Scholzot Németországban

Kifütyülték Olaf Scholzot Németországban

A tüntetők háborús politikája miatt bírálták a német kancellárt, akit háborús uszítónak neveztek és azt követelték, fegyverek nélkül csináljon békét, valamint felszólították, hogy távozzon.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Ukrajnából lengyel katonák is behatoltak Oroszországba

Ukrajnából lengyel katonák is behatoltak Oroszországba

Az ukránok szerint viszont eddig csak az ő oldalukon harcoló úgynevezett Szabad Oroszország Légió harcosai hatoltak be a Belgorod környéki falvakba. Vagyis orosz nemzetiségű katonákról van szó, akik Putyin rendszerének megdöntéséért harcolnak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!