"Kereskedelmi forgalmunk rekordszinten van, mindkét ország rendkívül erős az autóiparban, és abban vagyunk érdekeltek, hogy Európa autóipara a jövőben még erősebb legyen, ugyanis ez adja az európai gazdaság gerincoszlopát, ez biztosítja európai emberek milliói számára a munkahelyet, és ez biztosítja európai családok milliói számára a megélhetést" - sorolta. "Ezért az európai gazdaság versenyképességének javítása fontos és közös érdekünk" - hangsúlyozta. Üdvözölte, hogy tavaly már meghaladta a 200 ezret a Magyarországra látogató spanyol turisták száma, míg Spanyolországba ez idő alatt több mint 400 ezer magyar utazott el.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a spanyol kormány nyíltan beszélt arról, hogy sikeresnek látták az Európai Unió tavalyi soros magyar elnökségét, amelyhez technikai segítséget is nyújtottak, hiszen vannak olyan szakterületek, amelyekhez adott esetben az elnökséget adó ország kevésbé ért, ilyen volt most például a tengeri halászat. "Ez számunkra kevésbé, a spanyolok számára inkább fontos, s így az európai uniós elnökségünk alatt a spanyoloktól komoly technikai és szakértői segítséget kaptunk például a halászati kérdésekben" - húzta alá. Ezt követően leszögezte, hogy egyértelmű a felek közös elkötelezettsége a terrorveszély globális szintű mérséklése mellett. "Azt szeretnénk, hogy ha Európa és Afrika együttműködése is még szorosabb lenne annak érdekében, hogy az afrikai országok meg tudjanak felelni a kihívásnak, amelyet a nagyon komoly népességnövekedés jelent" - jelentette ki.
"Hogyha nem segítjük kellőképp az afrikai országokat ebben a kérdésben, akkor annak nagyon könnyen egy humanitárius katasztrófa vagy minden eddiginél súlyosabb migrációs nyomás lehet az eredménye" - figyelmeztetett.
Forrás: MTI
Fotó: MTI