Az elmúlt öt évben az ügyészség összesen 237, antiszemitizmussal kapcsolatos ügyet vizsgált. A be nem jelentett esetek száma azonban ennél több is lehet, mert az állami szerv nem tud olyan incidensekkel foglalkozni, amelyekhez a rendőrség nem szolgáltatott elég bizonyítékot - írta a lap.
A holland igazságügyi tanács adatai szerint az elmúlt öt évben 23 embert ítéltek el antiszemita megnyilvánulás miatt, de vélhetően az ilyen megnyilvánulások valódi száma is több, mert több ügyet "vallási meggyőződésen alapuló diszkrimináció" általános címmel regisztráltak - tette hozzá a lap.
Eddo Verdoner, az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős nemzeti koordinátor az újságnak úgy nyilatkozott, hogy a zsidókkal szembeni gyűlölet leginkább az interneten, ezen belül a közösségi médiában terjed. Mint mondta, 2020-ban több mint kétszázezer antiszemita tartalom és bejegyzés volt látható a holland internetes oldalakon.
Az ügyészség adataiból az is kiderült, hogy a koronavírus-járvány idején kifejezetten nőtt az antiszemita megnyilvánulások száma Hollandiában.