2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Külföld

Hazafiságra neveléssel és mobiltelefon tiltással indult a tanév Olaszországban

A mobiltelefonok használatának tiltásával, a hazaszeretetet erősítő tantárgy bevezetésével, a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazásával, valamint új szakközépiskolai rendszer bevezetésével kezdődött meg a tanév Olaszországban hétfőn.

  • Hazafiságra neveléssel és mobiltelefon tiltással indult a tanév Olaszországban

A mobiltelefon használata az első nyolc osztályban vált tilossá. Ez Olaszországban az általános iskola ötosztályos alsó tagozatát, és hároméves felső tagozatát érinti.

Mobiltelefont oktatási eszközként sem használhatnak a gyerekek az iskolák épületen belül. Ahol lehetőség van, az oktatási intézmény biztosítja táblagépek vagy számítógépek használatát a tanórákon.

Giuseppe Valditara oktatási miniszter írta alá a mobiltelefonok tiltására vonatkozó rendelkezést. Ez az első tanév, amelyben alkalmazzák a 6 és 14 év közötti diákokra vonatkozó korlátozást. A gimnáziumok önállóan dönthetnek, de az iskolák nagy részében már eddig is tilos volt a mobilhasználat a tanítási idő alatt.

A miniszternek az új tanévre vonatkozó rendelkezései között szerepel az iskola és a családok közötti kapcsolattartást segítő üzenőfüzet használatának visszaállítása. A papír alapú üzenőfüzet ismét kötelezőnek számít az általános iskolákban, ahol az utóbbi években diákok és szülők interneten keresztül követték a házi feladatokat, az osztályzatokat és más iskolai értesítéseket.

Új formát kapott az állampolgári ismeretekre vonatkozó tantárgy. A tanévben harminchárom órát kell szánni az alkotmány alapvető értékeinek tanítására. Az oktatási tárca irányelvei között szerepel az alapvető jogok ismerete, az egymás iránti tisztelet, a szolidaritás, az egyéni felelősség, az állampolgári kötelességek elsajátítása, valamint annak “tudatosítása, hogy mindenki a hazának nevezett nemzeti közösség tagja”. A tantárgy elő kívánja segíteni az egyéni kezdeményezés erősítését, a munka iránti elkötelezettséget, a környezetvédelmet, a szervezett bűnözés és a törvénytelenség elleni fellépést, a függőségek elkerülését, de egészségügyi, pénzügyi és közlekedési ismereteket is tartalmaz. “Tudatos és felelősségteljes állampolgárokat akarunk nevelni” - mondta Giuseppe Valditara.

Az újdonságok között szerepel a szakközépiskolák reformja: az eddigi ötéves szakközépiskolák helyett kísérletileg bevezetik a 4 plusz 2 éves oktatást, amely az utolsó két tanévben a munka világában helyezi el a tanulókat. Megmaradnak a tavaly indított, úgynevezett Made in Italy gimnáziumok is, amelyek az olasz gazdaság működésére és termékeire helyezik a hangsúlyt.

A tanév újdonságának számít a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása az oktatásban. Kisérleti jelleggel négy tartomány, Calabria, Lazio, Toszkána és Lombardia tizenöt iskolájában vezetik be. A miniszter kijelentése szerint fel akarják mérni, hogy az MI miként tudja növelni a tanulók teljesítményét, hogyan segíti a speciális igényű tanulókat, valamint a mesterséges intelligencia csökkentheti a tanárok adminisztratív terheit is.

Olaszország nagy részén hétfőn vagy a következő napokban nyitnak meg az iskolák, többek között Trento területén, Friuli-Venezia Giulia, Veneto, Valle d’Aosta, Marche, Umbria és Lazio tartományban. Szeptember 12-én Campania, Lombardia, Molise és Szicília, valamint Szardínia szigete következik.

Az Il Mattino című nápolyi napilap hétfőn címoldalán hirdette, hogy négyszázezer tanuló kezdte el az iskolát mobiltelefon nélkül. Egy idei felmérés szerint a Nápoly-központú Campania tartományban a 6 és 17 éves gyerekek közel nyolcvan százalékának van okostelefonja, amelyet naponta használ. Országos szinten Campaniában a legmagasabb, tizenhat százalék fölötti az online zaklatás, bántalmazás áldozatává váló gyermekek aránya.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!