2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Forza Italia: tízezrek tüntettek Berlusconi mellett

Több tízezer ember tüntetett Silvio Berlusconi mellett Rómában – a szimpatizánsokat buszok százaival szállították a fővárosba. Az adócsalás miatt jogerősen börtönre ítélt politikus ismét ártatlanságát hangoztatta és a bíróságokat, illetve az ügyészeket bírálta.

Szolidaritási tüntetés Silvio Berlusconi római rezidenciája előtt: a megmozdulást a korábbi miniszterelnök pártja, a Szabadság Népe szervezte, ám feltűntek a korábbi Forza Italia zászlók is. A Hajrá Olaszország volt Berlusconi első pártja, amellyel még 1994-ben megkezdte politikai karrierjét. Újraindítását Berlusconi a semmítőszék csütörtöki ítélete után jelentette be. A bíróság ugyanis megerősítette a politikusra adócsalás miatt kirótt börtönbüntetést, de elvetette azt, hogy eltiltsák közhivatal viselésétől: ezt a büntetési tételt újra kell tárgyalni másodfokon.

A tüntetésen megjelent maga Berlusconi is, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bírósági ítéleteket és az ügyészségeket nem lehet kritizálni. Ugyanis, mint mondta a hatalom a népé és nem a bíróságoké. A volt államfő azt hangoztatta, hogy az adócsalásért rá kiszabott ítélet igazságtalan, mivel a bűncselekmény elkövetésekor olasz kormányfő volt és nem foglalkozott vállalkozói csoportja, a Mediaset számláival.

„Az elmúlt napokban az életem legfájdalmasabb és legrosszabb éveit éltem át. Mint fiú, mint apa, mint vállalkozó, mint állampolgár, mint az állam szolgálója amikor olvasom az újságokat és látom, hogy mit írnak rólam egy torz tükörben látom magamat, mert az nem az igazi Silvio Berlusconi, mert azt mondom, azt mondom most a szemetekbe nézve, és azt mondom a bíráimnak is a szemébe nézve: ártatlan vagyok” – fogalmazott Silvio Berlusconni.

Egész Olaszországból ötszáz busz szállította a párt tagjait és szimpatizánsait a vasárnapi római szolidaritási megmozdulásra. – Boldogan mondom el: azért vagyok itt, hogy támogassam a vezetőnket, az egyetlen embert Olaszországban, talán Európában is, aki a vörös bírákat megtudja fékezni – mondta egy szimpatizáns.

A Szabadság Népe azért lobbizik az államfőnél, hogy Berlusconi kegyelmet kapjon. Szakértők szerint azonban erre kevés az esély, mivel a politikusra még több más ügyben is ítélet vár: tart még annak a büntetőügynek a tárgyalása is, amelyben Berlusconit azzal vádolják, hogy kiskorúnak fizetett szexuális szolgáltatásért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!