2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Ferenc pápa magyarul köszöntötte Áder Jánost és feleségét

Elfoglalta Szent Péter trónját Ferenc pápa. A Szent Péter téren egymillió hívő hallgatta végig a székfoglaló szentmisét. Homíliájában azt mondta, különösen a szegények, elesettek őrzése lesz feladata. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte a ceremónián.

Nyitott fehér terepjárón érkezett a beiktatási miséjére Ferenc pápa. A múlt szerdán megválasztott katolikus egyházfő több kört is megtett az autóval a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas tömeg között. A hívek hangosan éltették az szolgálatát kezdő pápát. A kocsiból kiszállt, és több gyermeket megáldott, köztük egy beteg fiatalt.

A szertartás kezdetén az új egyházfő először Szent Péter sírjánál imádkozott a bazilikában. Az új pápának ez az első nyilvános szentmiséje, szimbolikus kezdete Róma püspöke péteri szolgálatának. Ez hivatalosan múlt szerdán a konkávén történt megválasztásával kezdődött.

Ferenc pápa már ujján viseli a halászgyűrűt
Ferenc pápa még a korábbi gyűrűjét viselve integet a tömegnek a Szent Péter téren

A bazilika előtt felállított oltárnál először a Jean-Louis Tauran, a korelnök bíboros helyezte nyakába a pápai palliumot. Ezután a bíborosi testületet vezető Angelo Sodano felhúzta az ujjára a pápai halászgyűrűt. Az olvasmány, a szentlecke és az evangélium felolvasása után Ferenc pápa köszöntötte a híveket és a külföldi országok vezetőit.

„Azt szeretném kérni mindazoktól, akik a gazdasági, politikai vagy társadalmi élet terén felelősséget viselnek, minden jóakaratú férfitól és nőtől, legyünk őrzői a teremtett világnak, Istennek a természetbe beleírt tervének – fogalmazott a pápa. – Legyünk őrzői egymásnak, a környezetnek. Ne engedjük meg, hogy a pusztítás és a halál jelei kísérjenek minket a világunk útján. Hogy őrizhessük, védelmezhessük, magunkra is vigyáznunk kell. Emlékezzünk rá, hogy a gyűlölet, az irigység, a gőg bemocskolja az éltet. Megőrizni, oltalmazni azt jelenti, hogy odafigyelünk érzéseinkre, a szívünkre, mert onnan indulnak ki a jó és a rossz szándékok, azok, amelyek építenek és azok, amelyek pusztítanak. Nem szabad félnünk a jóságtól, és még kevésbé a gyöngédségtől.”

„Az igazi hatalom szolgálat”

Az új egyházfő a pápai szolgálatról is beszélt. „Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy az igazi hatalom szolgálat, és hogy a pápának is úgy kell gyakorolnia hatalmát, hogy mindig jobban belép a szolgálatba, amelynek ragyogó csúcspontja maga a kereszt. Az alázatos szolgálatot kell a szeme előtt tartania, a konkrét hitben gazdag szolgálatát Szent Péternek, és ahogy őneki, meg kell nyitnia a karjait, hogy megőrizze Isten népét és szeretettel, gyöngédséggel fogadja a tejes emberiséget, különösen a legszegényebbeket, a leggyengébbeket, a legkisebbeket” – fogalmazott. Aki szeretettel szolgál, az tudja ezt a teremtett világot megőrizni – tette hozzá Ferenc pápa, s ismét arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte.

A misét a pápa az egyház 180 bíborosával, közöttük Erdő Péter esztergom–budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint a ferences és a jezsuita rendfőnökkel együtt celebrálta. A szentmisén a bíborosok nevében hatan engedelmességet fogadtak az egyházfőnek.

A ceremónián részt vett az ökumenikus pátriárka és a moszkvai pátriárkátus második embere, a keleti keresztény egyházak küldöttségei, valamint zsidó és muzulmán egyházi vezetők is.

A szentmise után a pápa a Szent Péter bazilikában fogadta több mint százötven állam vezetőjét, köztük Áder János köztársasági elnököt, akit feleségével együtt magyarul köszöntött.

Csak új irányzatot hozhat Ferenc pápa

Országszerte az új pápa tiszteletére szóltak délben a harangok Argentínában. A latin-amerikai országban több ezren, óriás kivetítőkön figyelték a római szertartást. A Hír Televíziónak nyilatkozó Vatikán-szakértő szerint az új pápa saját személyiségét, érzékenységét adja majd hozzá a péteri szolgálathoz.

Tapssal és zászlólengetéssel üdvözölték Ferenc pápa beiktatását szülőföldjén, Argentínában. Argentínában a beiktatás időpontjában még csak hajnali 5 óra volt. Ennek ellenére Buenos Aires belvárosában több ezren gyűltek össze, hogy óriás kivetítőkön kövessék az eseményeket.

A Hír Televízió élő műsorában Érszegi Márk Vatikán-szakértő arról beszélt, Ferenc pápasága egy világra nyitottabb egyházat teremthet. Úgy fogalmazott, az új katolikus egyházfő saját személyiségét, érzékenységét adja hozzá majd a péteri szolgálathoz.

„Új egyházról semmiképpen sem lehet beszélni, hiszen az egyház 2000 éve töretlenül fejlődik. Inkább egy fához lehet hasonlítani, amely a gyökereiből táplálkozik és új és friss lombot hajt ki – fogalmazott Érszegi Márk. – Ferenc pápa esetében is erről van szó, ő a saját érzékenységét hozza a péteri szolgálatba, ő egy nyitottabb, az egész világra nagyobb perspektívával rendelkező egyháznak, egy jobban odafigyelő egyháznak a képét hordozza magában.”

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!