2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Külföld

Erdogan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában civil szervezetek képviselői előtt.

  • Erdogan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

Beszédében Erdogan úgy fogalmazott: "hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat".

"Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be" - mutatott rá a török elnök, hozzátéve:

"mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból".

Erdogan a török-görög határra érkező migránstömegekre utalva jelezte: "a tegnapi nappal a számok nagymértékben növekedtek és csak nőnek tovább".

Jelezte: hétfő este Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt fogadja, később pedig telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral.

Erdogan nem sokkal ezt követően a török kormánypárt egyik ankarai rendezvényén szólalt fel, ahol kijelentette: véget ért az a korszak, amelyben Törökország egyoldalúan tett áldozatokat a menekültekért.

"Amióta megnyitottuk határainkat, százezrek keltek útra Európa felé, de ez a szám hamarosan már csak milliós nagyságrendekben lesz kifejezhető"

- hangoztatta a török államfő.

Ankarai illetékesek a múlt héten közölték: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, és megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt.

Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap a Twitteren azt állította, hogy este 19 óra 40 percig 100 577 migráns hagyta el az országot az Európai Unióval határos török Edirne tartományon keresztül. Ezt a görög és a bolgár hatóságok is cáfolják, miután mindkét ország megerősítette keleti határa védelmét.

A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, de például Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap egyenesen úgy nyilatkozott, hogy az országba egyetlen migráns sem érkezett, és a határon nyugodt a helyzet.

A magánkézben lévő Ihlas török hírügynökség hétfőn már az időjárás-előrejelzést is úgy vezette fel, hogy a várható időnek örülhetnek a menekültek.

Török belügyminiszter: eddig csaknem 118 ezer migráns hagyta el az országot az EU irányába

 

 

Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 ezer 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió irányába - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn hivatalos Twitter-fiókján.

Soylu szűkszavú bejegyzésében részleteket nem közölt. A török belügyminiszter által közölt adatok az Európába tartó bevándorlók számának óriási léptékű növekedéséről tanúskodnak, a tárcavezető szombat éjszaka még csak 47 ezer, vasárnap délelőtt pedig már 76 ezer távozó migránsról számolt be.

Mindazonáltal az elsősorban érintett görög hatóságok a török adatokat cáfolják, mondván az időközben megerősített határvédelemnek köszönhetően a tízezresre duzzadt migránstömegből csak nagyon kevesen tudják átlépni ténylegesen a határt, és aki megteszi, azt is őrizetbe veszik vagy visszaküldik.

Soylu szavaira hivatkozva a török sajtó hétfőn arról számolt be, hogy a belügyminiszter mindenekelőtt emberhez méltó, és a vonatkozó jogi szövegeknek megfelelő viselkedésre szólította fel a görög hatóságokat. Hangsúlyozta: Törökország soha nem járt el olyan embertelen módon, mint ahogy a görög hatóságok a török Edirne város közelében húzódó határnál, amikor paprikasprayt vetettek be a menekültstátuszt kérelmezők ellen.

Ömer Celik, a török kormánypárt szóvivője, aki a napokban első hivatalos forrásként erősítette meg a török határnyitásra vonatkozó értesüléseket, hétfői sajtótájékoztatóján "embertelen hozzáállásnak" minősítette, hogy a görög biztonsági erők a menekültek megfékezése érdekében könnygázt és hanggránátokat is felhasználnak, sőt az egyik migránst - a Reuters brit hírügynökség hétfői jelentésével egybehangzóan - meg is ölték. A görög kormány szóvivője a Twitteren hamisnak nevezte a hírt.

Kapcsolódó tartalmak:

Elutasítja a Törökországból távozni igyekvők befogadását a CDU egyik elnökjelöltje

Ismét kövekkel dobálták meg a rendőröket a migránsok a görög-török határnál

A Frontex a görög-török határra nehezedő nyomás erősödésével számol

Négyszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!