2020. május 31.,
vasárnap, Angéla, Petronella napja

Elutasítja a Törökországból távozni igyekvők befogadását a CDU egyik elnökjelöltje

MTI

2020. március 2., hétfő 12:37

Elutasítja a görög-török európai uniós (EU-) külső határ török oldalán gyülekezők németországi befogadását a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik esélyes elnökjelöltje, a német kormánypárt konzervatív szárnyának vezetőjeként számon tartott Friedrich Merz.

Ezeknek az embereknek el kell juttatni azt az üzenetet, hogy "nincs értelme Németországba jönni", mert "nem tudunk befogadni benneteket" - mondta Friedrich Merzt a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak egy hétfőn sugározott rádióinterjúban.

Kiemelte, hogy a görög-török határvidéken "humanitárius katasztrófa" alakult ki, ezért Németországnak "talán az eddiginél több" segítséget kellene nyújtania Törökországnak. Minden lehetséges támogatást meg kell adni a török hatóságoknak ahhoz, hogy " emberhez valamelyest méltó" elhelyezést tudjanak adni a menekülteknek.

Azonban arról is gondoskodni kell, hogy ne érje el Németországot ismét olyan migrációs hullám, mint 2015-2016-ban. Ebben az időszakban nem ok nélkül terjedt el a kontrollvesztés kifejezés, és ilyen még egyszer nem fordulhat elő. Ezért "Németországnak természetesen meg kell tartania az ellenőrzést saját határa felett" - mondta Freidrich Merz.

Hasonlóan fogalmazott a Die Welt című lapnak a CDU és a bajor testvérpárt, a Kertesztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) frakciójának egyik helyettes vezetője és belügyi szakpolitikusa, Thorsten Frei, aki kiemelte: a pártszövetség megígérte a német lakosságnak, hogy nem fordul elő többé olyan helyzet, mint 2015 őszén, amiből az is következik, hogy szigorúan ellenőrizni kell az országhatárt, és meg kell tagadni a belépést a jogalap nélkül belépni szándékozóktól.

A Görögországban induló balkáni migrációs útvonal Bajorországnál éri el a német határt. A tartomány belügyminisztere, Joachim Herrmann egy vasárnapi - az Augsburger Allgemeine című lapnak - adott nyilatkozatában kiemelte, hogy "jelenleg nincs új menekülthullám Németországban", de a hatóságok felkészültek minden eshetőségre. A határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség munkáját támogató tartományi határrendőrség létszáma már meghaladta a 700 főt, és a bajor rendőrség készenléti egységei is támogatják a határellenőrzési munkát - közölte.

Thorsten Frei és Joachim Herrmann egyaránt hangsúlyozta, hogy segíteni kell a görög hatóságokat az EU-s külső határ ellenőrzésében.

"Ha a Törökországban élő menekültek és migránsok körében az a benyomás keletkezik, hogy a határ Európa felé nyitva áll és nem lehet lezárni, akkor még többen indulnak útnak" - mondta Thorsten Frei.

Joachim Herrmann kifejtette: a török vezetés nyilvánvalóan fokozni akarja az EU-ra kifejtett nyomást, hogy még több pénzhez jusson. Aláhúzta, hogy nem szabad engedni ennek a nyomásnak.

A török kormány pénteken közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált.

Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi - szárazföldi - határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.

Kapcsolódó tartalmak: 

Erdogan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

Ismét kövekkel dobálták meg a rendőröket a migránsok a görög-török határnál

MTI