2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Elzavarnák Zuckerberget a Facebook éléről

Elsöprő többséggel szavazták meg a Facebook részvényesei a múlt héten tartott éves találkozójukon Zuckerberg elmozdítását az elnöki székből és a cég részvényesi struktúrájának átalakítását. Ugyan a szavazásnak nem lesz következménye, mert ahhoz Zuckerberg belső körének jóváhagyására is szükség lenne, de a tavalyi hasonló szavazáshoz képest jelentősen nőtt az elégedetlenkedők száma, ami mindenképpen jelzésértékű lehet - írja a 888.

  • Elzavarnák Zuckerberget a Facebook éléről

A szavazás nyilvánosságra hozott adataiból kiderült, hogy a részvényesek két kulcsfontosságú kérdésben szavaztak a Facebook alapítója és elnöke ellen, amivel jelentősen csökkentenék a hatalmát. Az egyik ilyen kulcskérdés szerint elmozdítanák Zuckerberget az elnöki székből, helyére pedig egy független szakembert ültetnének. Ezzel a részvényesek 68 százaléka érett egyet. Tavaly is szavaztak hasonló kérdésben, akkor mindössze 51 százalék voksolt Zuckerberg ellen. Jól látszik tehát, hogy az elmúlt egy évben óriásit zuhant a Facebook elnökébe vetett bizalom.

A bizalmatlanság fő oka természetesen a Cambridge Analytica-botrány. Az adatkezelési botrány és a politikai elfogultság miatt tavaly az amerikaiak negyede döntött úgy, hogy otthagyja a Facebookot, ráadásul a Facebook tőzsdei értéke is zuhanórepülésbe kezdett.

Zuckerberg és az autokrácia

A másik felvetés a Facebook két részre osztott részvényesi struktúrájának eltörlése volt, amit a részvényesek 83,2 százaléka támogatott. Jelenleg A osztályú és B osztályú részvényesek vannak a Facebooknál, előbbi csoportnak részvényenként egy, utóbbinak tíz szavazata van. A B osztályban ugyanakkor csak a cégvezetés van benne, Zuckerberg pedig az itt található részvények 75 százalékát birtokolja, ami azt jelenti, hogy egymaga képes gyakorlatilag bármit leszavazni, teljesen mindegy milyen többséggel támogatják azt az A osztályú részvényesek.

Nem meglepő, hogy Zuckerberg és köre mind a két kérdést leszavazták, úgyhogy a részvényesek érdemben semmit nem tudtak elérni. A Business Insider kérdésére a vállalati igazgatás javításáért dolgozó Open Mic vezérigazgatója elmondta, hogy az eredmények magukért beszélnek.

Mark Zuckerbergnek és a vezetőségnek oda kell figyelni a részvényesekre, az arrogancia ugyanis nem megfelelő módja a vállalatok igazgatásának.

- mondta.

A lap által megkérdezett másik szakértő szerint a részvényesek szavazásából egyértelműen kiderül, hogy nem mennek jól a dolgok.

Egy ügy ilyen mértékű támogatása nagyon ritka a befektetők részéről, ami alátámasztja azt, hogy változásra van szükség

- emelte ki a szakértő.

888.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!