2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Elhunyt John McCain

Elhunyt John McCain. Az arizonai republikánus szenátor, vadászpilótaként megjárta a vietnami háborút, majd politikai pályára lépett: 2008-ban az amerikai elnöki székért is indult, de alulmaradt Barack Obamával szemben. A politikus több mint egy éve agydaganattal küzdött - többször is megműtötték. John McCain, Donald Trump egyik legnagyobb kritikusa volt.

  • Elhunyt John McCain

Félárbocra eresztették az amerikai lobogót a washingtoni Capitolium és a kormány többi épülete előtt, John McCain arizonai szenátor halálhírére.

Az 1936-ban, katonacsaládba született McCain a vietnami háborúban vált ismertté. Vadászpilótaként szolgált, amikor 1967-ben gépét lelőtték és az észak-vietnami kommunisták fogságába került. 5 és fél éves raboskodása alatt többször megkínozták, ami miatt maradandó sérüléseket is szerzett. Több mint 20 éves katonai szolgálata után politikai pályára lépett, elkötelezett republikánusként politizált. 

Több mint 30 éven át volt Arizona állam szenátora, majd 2000-ben elnöki ambícióit is megmutatta, ekkor azonban a jelöltállításon alulmaradt az ifjabb Bush-sal szemben. 2008-ban végül ő indult az elnöki székért, de ebben a versenyben is vesztett, ezúttal a demokrata jelölt Barack Obama győzte le.

McCain a szenátusi fegyveres erők bizottságának elnökeként dolgozott. Hagyományos republikánusként lelkes kritikusa, egyben állandó célpontja volt Donald Trumpnak is. Trumpot leginkább az általa zsarnokoknak nevezett külföldi vezetőkkel, például az orosz elnökkel fenntartott kapcsolata miatt bírálta. Egyes információk szerint McCain végrendeletében még a saját temetésére sem akarta meghívni Trumpot.

A heves szónokként ismert McCaint ugyanakkor mindkét pártban elismerték, elveihez való ragaszkodása és vitakészsége miatt. Elkötelezett republikánus létére többször szembekerült szintén republikánus elnökökkel. A Bush-adminisztráció alatt a kínvallatás ellen szólalt fel, míg Trumppal az egészségügyi törvény szigorítása miatt szólalkozott össze többször is.

McCain-nél tavaly diagnosztizáltak agydaganatot, és bár egy időre visszatért a Szenátusba, végül hosszas kezelésre szorult. Családja 2 napja jelentette be, hogy úgy döntött, leállítja az orvosi kezelést. halálhírét egy nappal később közölték. Széles körül elismertségét jelzi az is, hogy a közösségi médiában számos politikus és ismert személy fejezte ki részvétét. John McCain 3 nap múlva lett volna 82 éves.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!