2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Külföld

Elhunyt a Cherbourg-i esernyők zeneszerzője

Elhunyt Michel Legrand, a Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek című zenés filmek zeneszerzője. Nyolcvanhat éves korában szombatra virradóra érte a halál Párizsban - közölte szombaton szóvivője.

  • Elhunyt a Cherbourg-i esernyők zeneszerzője

Több mint 50 éves pályafutása alatt, amely során három Oscar-díjjal tüntették ki, a zeneszerző olyan nagy művészekkel dolgozott, mint Ray Charles, Orson Welles, Jean Cocteau, Frank Sinatra, Charles Trenet és Édith Piaf.

Legrand énekesek zongorakísérőjeként és dalok feldolgozójaként kezdte a pályafutását, majd az új hullám megjelenésekor az 1960-as években filmzenéket kezdett komponálni. Elsősorban Agnes Vardával, Jean-Luc Godard-ral és Jacques Demyvel dolgozott együtt.

A francia musical alapjainak számító Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek mellett Legrand szerezte a Szamárbőr című film zeneszerzője is. Ez utóbbi film színpadi változatának betétdalait is ő komponálta.

Michel Legrand háromszor nyerte el az amerikai filmakadémia díját: 1969-ben A Thomas Crown-ügy Les moulins de mon coeur (Szívem malmai) című betétdalt díjazták Oscarral, majd A kamaszkorom legszebb nyarával 1972-ben és a Yentl című filmmel 1984-ben nyerte el a legjobb filmzenéért járó Oscart.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!