2019. február 18.,
hétfő, Bernadett napja

Egykori alelnökjelöltje sem vehet búcsút John McCaintől

Hír TV

2018. szeptember 1., szombat 12:57, frissítve: szombat 13:23

Nem vehet részt John McCain temetésén egykori alelnökjelöltje, Sarah Palin. A politikus még 2008-ban indult együtt McCainnel az elnökválasztáson. A búcsúztatóra Donald Trump elnököt sem hívták meg; Obama és George W. Bush viszont beszédet is mond a temetésen. John McCain koporsóját időközben átszállították Washingtonba és a Capitoliumban emlékezett a politikusra a demokrata és a republikánus oldal.

Mind a demokraták, mind a republikánusok megemlékeztek John McCainről. „Nagyon helyénvaló az, hogy hosszú útjának vége felé közeledve John itt fekszik abban a hatalmas teremben, ez alatt az óriási kupola alatt, mint más amerikai hősök előtte. Itt, ahogy a nyughatatlan hullámok elérek az örökkévalóság partjait köszönjük meg Istennek, hogy megadta ennek az országnak John McCaint” – fogalmazott Mitch McConnell republikánus frakcióvezető.

Az amerikai elnök nem vett részt a megemlékezésen. Korábban ugyanis a két politikus folyamatosan ellenségeskedett egymással.

„Az elnök megkért arra, hogy legyek itt a nemzet részéről és, hogy fejezzem ki tiszteletemet és megbecsülésemet annak az embernek, aki ezt az országot szolgálta egész életében, egyenruhában és politikusként is. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek” – mondta Mike Pence, amerikai alelnök.

Trump a szombati washingtoni nemzeti katedrálisban tartandó misén sem vesz majd részt. Ott lesz viszont Barack Obama korábbi elnök, aki 2008-ben éppen McCaint győzte le az elnökválasztáson és jelen lesz George W. Bush is, aki 2000-ben az elnökjelöltségben kerekedett John McCain fölé.