2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Célpont 18:00

Külföld

Deutsch Tamás: történelmi pillanat a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának megalapítása + videó

Történelmi jelentőségű pillanat érkezett el az európai politikában azzal, hogy 84 európai parlamenti (EP-) képviselő részvételével 12 ország pártja létrehozta a Patrióták Európáért képviselőcsoportját - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Brüsszelben hétfőn.

  • Deutsch Tamás: történelmi pillanat a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának megalapítása + videó

Deutsch Tamás, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a Fidesz elnökének, az Osztrák Szabadságpárt elnökének és a cseh ANO elnökének a kezdeményezésére, a patrióta kiáltvány kibocsátását követően létrejött pártcsoport a szabad, a független, a saját lábára álló Európáért fog cselekedni.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a júniusban tartott európai parlamenti választásokon szavazó több mint kétmilliónyi magyar állampolgár támogatása jelentős erőt biztosít a magyar jobboldalnak, a polgári nemzeti kereszténydemokrata tábornak. Húszmilliónál is többen voltak azonban azok, akik a Patrióták Európáért frakciójának politikusaira, az európai politikában a gyökeres változást célzó program megvalósítására szavaztak - hívta fel a figyelmet.

A pártcsoport politikusai tudnak és hajlandóak is tenni a szabadság és a béke, az európai keresztény örökség megőrzéséért és egy versenyképes, élhetőbb, erős nemzetállamokra épülő, erős Európáért.

"Mi a nemzetek Európájában gondolkodunk. Meg fogjuk állítani az illegális migrációt európai szinten, és meg fogjuk védeni Európát és az európaiakat" - fogalmazott.

Deutsch Tamás emlékeztetett arra, hogy július elsejével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait, és - mint kiemelte - lendületesen kezdett munkához. Orbán Viktor miniszterelnök békemissziójára utalva kijelentette: tenni kell a békepárti fordulat érdekében. A békemisszió lendületet ad annak a szándéknak, hogy végre békét lehessen teremteni - tette hozzá Deutsch Tamás.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke, akit az újonnan megalakult pártcsoport EP-frakciója első alelnökének választott, történelmi napnak nevezte a Patrióták Európáért frakció megalapítását, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az "új és erős frakció" az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett.

Kijelentette: az európai parlamenti választások eredménye azt mutatja, hogy a szavazók változást akarnak Európában. Véget akarnak vetni annak, hogy a brüsszeli bürokrácia elfogadhatatlan politikai paktumokat köt, és mindent megtesz erejének és befolyásának megtartásáért.

Hangsúlyozta: a Patrióták Európáért változást akar. Olyan Európát akar, amely a béke és a szabadság pártján áll, amely kimondja, hogy nem kér az illegális bevándorlásból és meg tudja védeni Európa külső határait. Kimondja továbbá, hogy meg kell őrizni Európa versenyképességét, és azt, hogy elég a brüsszeli centralizmusból. A patrióták frakciója kimondja azt is, hogy tiszteletben kell tartani egymás szuverenitását és nemzeti érdekeit - húzta alá.

A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy az új frakció erősödni fog az elkövetkező időszakban, és fontosnak nevezte az együttműködést más konzervatív jobboldali frakciókkal. Szavai szerint csak így lehet valódi változást elérni az Európai Parlament struktúráiban és gondolkodásmódjában.

A Partióták Európáért több mint egy projekt, több mint egy frakció, több mint egy szövetség. A Patrióták Európáért egy testvéri együttműködés - tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!