2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Család=egy férfi és egy nő – erről tartanak népszavazást

A férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról döntenek Romániában. A két napos alkotmánymódosító népszavazáson csaknem 19 millió választópolgár mondhat véleményt. Az előzetes felmérések szerint a voksolók 90 százaléka – várhatóan – megszavazza az alkotmány-módosítást, de a részvétel alacsony lesz, vagyis kérdéses a referendum érvényessége. 13 óráig a választópolgárok mindössze 2,5 százaléka járult az urnákhoz.

  • Család=egy férfi és egy nő – erről tartanak népszavazást

Ortodox pópák kampányoltak a referendum előtt az alkotmánymódosításért, miszerint házasságot csak egy férfi és egy nő köthet.

„Ez az abnormalitás, amely a nyugati országokban jelent meg először, és aminek itt tanúi lehetünk, terápiát, kezelést igényel, többet különleges törvényeknél” – mondta egy ortodox pópa.

A bukaresti törvényhozás háromnegyedes többséggel már megszavazta az alaptörvény-módosítást, amely szerint nem kelhetnek egybe az egynemű párok. Ezt erősítené meg a népszavazás. A szavazólapokon nem szerepel szövegszerűen a család új meghatározása. A 19 millió választópolgárnak arra a kérdésre kell igennel vagy nemmel voksolnia, hogy „Egyetért-e Románia alkotmányának módosításával, ahogy azt a parlament elfogadta.”

„A családnak egy férfiből és egy nőből kell állnia. Nem tartom normálisnak, hogy férfiak, férfiakkal, vagy nők nőkkel házasodjanak, és gyereket fogadjanak örökbe” – véli az egyik résztvevő.

Romániában a Polgári törvénykönyv szerint jelenleg sem követhet házasságot egymással két férfi, vagy két nő. Az örökbefogadás viszont lehetséges számukra, ezt ugyanis a törvények nem kötik házassághoz, és ezen a lehetőségen az alkotmánymódosítás sem változtatna.

Az érintett közösségek szerint a népszavazási kampány óta megduplázódott a homofób indíttatású támadások száma.

„Ez a referendum okot adott az embereknek, hogy a lehető legnagyobb mértékben terjesszék a gyűlöletet, szerintem szenvedni fogunk emiatt” – véli egy bukaresti bártulajdonos.

Az érdekeiket képviselő szervezetek elutasítják a részvételt a népszavazáson. „A bojkott az egyetlen megoldás. Jelenlétünkkel semmilyen módon nem legalizáljuk ezt a referendumot, ez antidemokratikus lépés, amely korlátozza a jogokat Romániában” – mondta a egy LMBT-csoport elnöke.

Az egyházak és, egy kivétellel, az összes parlamenti párt támogatta a népszavazási kezdeményezést. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részvételre buzdít, a döntést azonban a választók lelkiismeretére bízza. Az alkotmánymódosítás után azonban az azonos nemű párok számára létrehozná a 2009 óta Magyarországon is törvényben szabályozott bejegyzett élettársi kapcsolatot.

„A házasság intézményét meg kell tartani egy férfi és egy nőnek úgy, ahogy ez az elmúlt évszázadokban volt, ez ezeknek a társadalmaknak a sajátossága. De, akik ezen intézményben, a házasság intézményében nem tudnak részt venni, nem vehetnek részt, nem akarnak részt venni, nekik legyen egy olyan polgári jogban elismert lehetősége, intézménye, mint ahogy ezt Magyarország is rendezte a civil partnerség, a bejegyzett élettársi kapcsolat formájában és nyilván az azzal járó jogokat tudják gyakorolni” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az Erdélyi Magyar Polgári Párt is szavazásra buzdítja a választókat, de ők az igenek mellett is kiállnak. „Itt a keresztény európai kultúra, és a magyar közösségünknek is alapvető érdeke, hogy ezt megerősítsük, a keresztény család és keresztény házasság fogalmát. Ez az alkotmánymódosítás tulajdonképpen egy konkrét törvényről szól, ami tulajdonképpen az alkotmányban jelenleg úgy szerepel, hogy a felek közötti házasság, ezt a definíciót helyettesítjük azzal, hogy férfi és nő” – magyarázta Salamon Zoltán, a párt ügyvezető elnöke.

 

 

Az alkotmánymódosító referendum akkor érvényes, ha azon a választásra jogosultak 30 százaléka részt vesz. Eredményes pedig akkor, ha a választói névjegyzékben szereplő szavazópolgárok legalább 25 százaléka, vagyis 4 millió 700 ezer ember igennel voksol.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!