Bocsánatot kért a magyarokat az anyanyelvhasználatuk miatt ért igazságtalanságokért a szlovák kormányfő. Igor Matovic Facebook-bejegyzésben egyúttal megértést kért azon egykori szlovákok számára, akik - mint fogalmazott - ugyanilyen okokból szenvedtek, főként a 19. század második felében a történelmi Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy nem érdemes a múltra tekinteni, együtt kell előre haladni úgy, hogy mindenki saját anyanyelvét használja és építi Szlovákiát.
Megszületett a bírósági döntés Kubatov Gábor fideszes pártigazgató és a Tisza elnökének perérben – a Rapid délutáni műsorából ez sem maradhatott ki, amelyben Bácskai Balázs és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársai beszéltek az igazságszolgáltatás döntésének írásos dokumentumáról és annak pontos részleteiről.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország és Spanyolország közötti kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyalt spanyol kollégájával pénteken Madridban, kiemelve, hogy a gazdasági együttműködés csúcsokat döntött az elmúlt években.