2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Külföld

Aszad: Megsemmisítjük a vegyi fegyvereket

Szabotázsra számít a szír elnök a vegyi fegyverek leszerelésénél. Bassár el-Aszad egy kínai televíziónak azt nyilatkozta, hogy terroristák úgy gátolják majd a nemzetközi ellenőrök munkáját, hogy az akció a kormányerők művének tűnjön. Elmondása szerint Szíria évtizedek óta gyárt vegyi fegyvereket, és ezért sok van belőlük.

Szíria tartja magát az egyezséghez, és megsemmisíti vegyi fegyvereit – nyilatkozta Bassár el-Aszad a kínai CCTV-nek. A szír elnök szerint ez a lépés nem fogja gyengíteni az ország katonai haderejét. Azt ígéri: a vegyi fegyverek listáját még a héten átadják az ENSZ-nek, novemberben pedig segíteni fogják az országba érkező vizsgálóbizottság munkáját. A vegyi fegyverek megsemmisítését jövő év közepére tervezik.

„A nyolcvanas években kezdtünk el vegyi fegyvereket gyártani. Szíria akkor bőven Izrael mögött volt a szokásos fegyverek számának tekintetében, és Izrael ellenség volt, amely meg akarta támadni a területünket. A kilencvenes években, úgy 15 éve Szíria leállította a vegyifegyver-gyártást, mert kezdtünk felzárkózni Izraelhez a hagyományos fegyverek számában. A tömegpusztító fegyverek birtoklása már nem volt annyira fontos, mint a nyolcvanas években, ezért 2003-ban kezdeményeztük megsemmisítésüket a közel-keleti régióban” – közölte Aszad.

Az orosz fegyverszállítmányok sorsát a paktum nem érinti. „Mint ahogy Putyin elnök és más orosz vezetők mondták, Oroszország továbbra is el fogja látni Szíriát fegyverrel a kétoldali megállapodások szerint. Szíria már korábban is kapott fegyvereket Oroszországtól, és a szállítások folytatódni fognak. Ennek semmi köze nincsen a vegyi fegyverekhez, viszont szükség van rá az állandó izraeli agresszió miatt, a támadás megelőzése érdekében. Ezért természetes, hogy erősítjük hagyományos fegyverzetünket az ország védelme érdekében” – mondta a szír elnök.

Az ország javarészt légvédelmi fegyvereket kap Oroszországtól, ugyanis a legnagyobb veszélyt számukra az izraeli légierő jelenti. Aszad az interjúban közölte azt is: bizonyítékuk van rá, hogy a felkelők is használtak vegyi fegyvereket, amelyek egy részét továbbra is rejtegetik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!