2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A szlovák kormányfő bejelentette, hogy hajlandó lemondani, ha koalíciós partnerei teljesítik feltételeit

Igor Matovic szlovák miniszterelnök vasárnap bejelentette: hajlandó lemondani a kormányfői posztról és más tisztséget betölteni a kormányban, ha koalíciós partnerei teljesítik korábban tett ígéreteiket, és távoznak az általuk betöltött posztokról - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.

  • A szlovák kormányfő bejelentette, hogy hajlandó lemondani, ha koalíciós partnerei teljesítik feltételeit

Igor Matovic - aki erről pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökségének ülése után nyilatkozott - távozásának feltételéül elsődlegesen azt jelölte meg, hogy távozzanak posztjaikról azok, akik leghangosabban követelték az ő távozását. Matovic személy szerint Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter, illetve Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnöke, továbbá Jana Bittó Cigánikova, a parlament egészségügyi bizottsági elnöke távozását jelölte meg feltételül.

A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt is. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, amikor a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából.

Matovic elmondta: lemondásának feltétele az is, hogy a koalíció újra ossza el a miniszteri posztokat - mint fogalmazott - "szigorúan" a választások után felállt erőviszonyok alapján. Matovic ezzel egyértelműen a négypárti szlovák kormánykoalíció két kisebb, liberális pártjára, a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Emberekért pártra célzott, amelyek a kormányfő távozásának leghangosabb követelői.

A 2020 február végi szlovák parlamenti választáson az SaS és az Emberekért párt is kevesebb voksot szerzett, mint amennyire a választások előtti felmérések alapján számíthattak. Ennek ellenére súlyukhoz képest több tisztséget kaptak a kabinetben.

A SaS és az Emberekért párt a hét elején szólította fel távozásra a kormányfőt, azt állítva, hogy Igor Matovic "kaotikusan és megegyezéseket be nem tartva" kormányoz. Követelésükkel, illetve annak nem teljesítésével összefüggésben nem zárták ki a koalícióból való távozásuk lehetőségét sem.

A koalíción belüli viszonyokat vasárnap még zavarosabbá tette egy, a pozsonyi Pravda honlapján megjelent cikk, amely a koalíción belüli forrásokra hivatkozva azt írta: az SaS és az Emberekért között megegyezés van arról, hogy egy esetleges előrehozott választás esetén egy széles liberális választási platformot alakítanának ki, a korábban Zuzana Caputová államfő által vezetett - és tavaszi választáson a parlamenten kívül maradt - Progresszív Szlovákia (PS) nevű balliberális formációval. A cikkre reagálva annak tartalmát az SaS hazugságnak nevezte.

A jelenlegi szlovák kormánykoalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt. A koalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) többször is egyértelműen kiállt Igor Matovic mellett. A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) korábban néhány szociális intézkedéshez kötötte maradását a koalícióban, és - úgy tűnik - ezekben sikerült megegyezniük.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!