Az összesen 89 pontos csomagból az iskolák tervezett összevonása érinti legérzékenyebben a szlovákiai magyar közösséget – írja állásfoglalásában a Magyar Szövetség, amit az Újszó idéz. Gubík László, a párt elnöke szerint Tomáš Drucker oktatási miniszternek el kell fogadnia azt a tényt, hogy a hálózatszűkítés során a többségi szlovák és a nemzetiségi magyar tannyelvű alap-, középiskolák és gimnáziumok nem eshetnek azonos elbírálás alá.
A nemzetiségi iskolák léte nem szólhat kizárólag az anyagiakról – jelentette ki a magyar párt elnöke. Ezért a Magyar Szövetség a lehető legrövidebb időn belül szakmai találkozót szervez a magyar tanítási nyelvű középiskolák és a szlovákiai magyar szakmai szervezetek vezetőivel.
A Tomáš Drucker vezette oktatásügyi minisztérium négy pontban határozta meg prioritásait, ezek között szerepel a teljes iskolai hálózat optimalizációja, beleértve az alapiskolákat is. A tárgyalások idén kezdődhetnek meg a fenntartók, vagyis ebben az esetben az önkormányzatok és a minisztérium között.
A tervezett összevonásnak semmiképp sem lehet az az eredménye, hogy több magyar gyermek válasszon szlovák tanítási nyelvű oktatási intézményt. Ha iskoláink jövőjéről döntünk, a regionális szintű különbségeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül – véli a Magyar Szövetség. A minisztérium már az Újszónak jelezte, hogy külön foglalkozik a kisebbségi iskolákkal.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Shutterstock