2025. 01. 09. Csütörtök Marcell napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

A embercsempészeket finanszírozási forrásaiktól megfosztó szankciórendszert készít elő a brit kormány

Az idén ez már a második olyan intézkedéstervezet, amelyet a munkáspárti brit kormány a szervezett embercsempészet visszaszorítása végett bejelent.

  • A embercsempészeket finanszírozási forrásaiktól megfosztó szankciórendszert készít elő a brit kormány

A londoni belügyminisztérium csütörtöki ismertetése szerint ez lesz a világ első olyan önálló szankciócsomagja, amely kifejezetten az embercsempészethez kötődő szervezett bűnözés ellen irányul. A részleteket David Lammy külügyminiszter ismerteti csütörtök délutáni alsóházi felszólalásában, de a belügyi tárca előzetes beszámolója szerint olyan intézkedéstervezetről van szó, amely már az illegális pénzáramlás forrásainál gátat emel a szervezett embercsempész csoportok finanszírozása elé.

Az idén ez már a második olyan intézkedéstervezet, amelyet a munkáspárti brit kormány a szervezett embercsempészet visszaszorítása végett bejelent. A londoni belügyminisztérium által az év első munkanapján ismertetett reformtervek alapján a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA), valamint a rendőrség és más bűnüldözési hatóságok még a hivatalos vádemelésről szóló ügyészségi döntés előtt, közvetlenül a londoni felsőbíróságnál indítványozhatják a súlyos szervezett bűnözői tevékenységekkel gyanúsítottak jogainak jelentős korlátozását úgynevezett köztes rendelkezéssel.

A kérvényezhető intézkedések közé tartozik utazási korlátozások elrendelése, a laptopok és a mobiltelefonok használatának tilalma, a közösségi médiafelületek használatának megtiltása, annak korlátozása, hogy a gyanúsítottak kivel tarthatnak kapcsolatot, valamint a pénzügyi szolgáltatások igénybevételének megtiltása.

 Az előző, konzervatív párti brit kormány azt tervezte, hogy a szervezett embercsempész csoportok által útnak indított, csónakokkal illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérőket a közép-afrikai Ruandába telepíti át, a jogi és parlamenti csatározások miatt azonban az áttelepítési program a Konzervatív Párt tavaly júliusi választási vereségéig nem indult el. A jelenlegi munkáspárti kormány választási ígéretének megfelelően a hivatalba lépése utáni első héten törölte a ruandai áttelepítési programot, és új határbiztonsági parancsnokságot hozott létre az illegális átkeléseket szervező embercsempészek elleni fellépés céljával.

A testület tevékenységéhez jogi hátteret biztosító törvény, amelynek tervezete néhány hét múlva a parlament elé kerül, ugyanolyan hatásköröket biztosít a szervezett bevándorlási bűnözés ellen, mint amilyenekre a brit terrorizmusellenes törvény ad felhatalmazást a hatóságoknak a terrorszervezetek elleni fellépéshez. Tavaly 36 816 menedékkérő érkezett illegálisan, embercsempészek szervezésében a La Manche csatornán át Franciaországból az angol partokra, 25 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI

Fotó: Canva

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!