2025. 01. 09. Csütörtök Marcell napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Belföld

Sára Botond: Visszamenőleg vissza kell fizetnie a bérét a börtönben ülő polgármesternek

Sára Botond főispán hivatala szerint Kiss Lászlónak augusztusig visszamenőleg vissza kell fizetnie a bérét.

  • Sára Botond: Visszamenőleg vissza kell fizetnie a bérét a börtönben ülő polgármesternek

Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza – jelentette be Sára Botond Budapest főispánja csütörtökön reggel a facebook-oldalán.

A közzétett videóban a főispán úgy fogalmaz, hogy Kiss László, Budapest III. kerületének baloldali polgármestere tavaly nyár óta van letartóztatásban, mert a gyanú szerint kenőpénzt fogadhatott el. 

Ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de fizetés sem jár neki. Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést– mondta, majd hozzátette, Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza. 

Amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse – jelentette ki Sára Botond. 

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!