A beszámoló szerint az újonnan felállt 155-ös dandárról van szó, amelynek létrehozására mintegy 900 millió eurót fordítottak. Körülbelül 2000 ember kiképzéséről volt szó tavaly ősz óta és francia hirközlések alapján most derült ki, hogy több tucat személy, mintegy ötven gondolta úgy, megszökik a franciaországi kiképzőtáborból.
Azok közül pedig, akiket az ukrán frontra vezényeltek volna, útközben 1700-an választották a dezertálást.
Dunda György közlése szerint a háború kitörése óta már mintegy 120 ezren dezertálhattak az ukrán hadseregből.
Teljes tudósítás: