2022. 07. 07. Csütörtök Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Mozaik

Következik:

Hitvallók és ügynökök 11:05

Gazdaság

Megszólalt a Balaton szelet gyártója

Nem kell aggódniuk a Balaton szelet rajongóinak: hamarosan ismét megtelnek a boltok polcai a klasszikus magyar édességgel. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés.

Megnyugtató hírek érkeztek az egyik legkedveltebb hazai édességről. A Nestlé Hungária Kft.-től megtudtuk: a sajtóban korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben nem tűnik el a boltok polcairól a klasszikus Balaton szelet, a termék gyártása hamarosan újra megkezdődik. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jelenlegi gyártási helyén néhány hónapon belül változatlan minőségben és ízvilágban újrainduljon a termelés. A márka egyéb termékeinek forgalmazása zavartalan – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét a gyártó.

Korábban az Index írta meg, hogy az ukrajnai konfliktus miatt eltűnhet a boltokból a klasszikus Balaton szelet, helyét pedig az Újhullám névre keresztelt termékcsalád veheti át. A sokak által kedvelt, igazi ikonikus hazai édességnek számító termék eddig Ukrajnában készült, a háború miatt azonban a Nestlé kénytelen volt leállítani a gyártást. Bár a gyár a harcokkal egyelőre nem érintett nyugati régióban, Lviv városában van, s támadás sem érte az üzemet, a társaság úgy döntött, hogy a gyárban dolgozó kollégáinak épsége és biztonsága miatt ideiglenesen bezárja, illetve korlátozza a termelést. A döntés a klasszikus Balaton szelet mellett a Boci csoki választékának egy részét is érinti.

A termelés azóta ismét helyreállt a lvivi gyárban, a kieső tételek egy részét azonban a Nestlé más európai gyáraiban készítik. A Boci csokoládék ezentúl a csehországi üzemből érkeznek, a most is elérhető Újhullám és a Balaton Bumm továbbra is Lengyelországban készül, a klasszikus Balaton gyártása pedig Lvivben marad. 

Megtudták azt is, hogy a termeléskiesés az ízvilágot nem érinti, hisz a klasszikus Balaton szelet receptúrája egy dedikált, tradicionális, magyar receptúra, gyártása során minden tekintetben a klasszikus, magyar fogyasztók által kedvelt ízvilág megőrzésére törekszik a cég.

A Boci csokikat a fogyasztói igényekre reagálva folyamatosan fejlesztik, különböző ízvariációk kerülnek a piacra, így a klasszikus táblás Boci mellett a fogyasztók ma már találkozhatnak új, innovatív termékkel is. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzet miatt várható-e áremelkedés, nem tudott egyértelmű választ adni a társaság. 

– A Nestlé Hungária által gyártott termékek árának esetleges emelkedése a világpiaci trendektől, az alapanyag, csomagolóanyag beszerzési árától függ, a gyártás helye és az esetleges áremelkedés között nincs összefüggés – fogalmazott a Magyar Nemzetnek küldött válaszában a gyártó.

A Nestlé Hungáriának Magyarországon három regionális gyártóközpontja van. Bükön állateledeleket, Szerencsen kávé- és kakaóitalporokat, Diósgyőrben pedig üreges csokoládéfigurákat gyártanak. A felsorolt regionális gyártóközpontok termelésének közel 90 százaléka exportra készül. – Bár a klasszikus Balaton- és Boci-portfólió a gyártás hatékonysága, illetve kompetenciája miatt valóban külföldre került, büszkék vagyunk rá, hogy a különböző beruházások révén a szerencsi gyár évi 40 000 tonna kapacitással közel 30 országot lát el itt készülő Nesquik és Nescafé termékekkel, a diósgyőri csokoládégyár pedig a Nestlé egyetlen üreges csokoládéfigurákra specializálódott üzeme a világon. Így ezekről a gyártósorokról 25 országba szállítunk karácsonyi és húsvéti figurákat. A diósgyőri gyárban készülnek a Boci márkával forgalmazott üreges figurák is – emelte ki a Nestlé Hungária.

Annak ellenére, hogy Szerencsen már nem gyártanak csokoládét, a szerencsi csokoládégyártás hagyományának megőrzéséért a Nestlé Hungária a közelmúltban lemondott a tulajdonában álló Szerencsi védjegy használatáról, és átruházta azt Szerencs városa és a Szerencsi Bonbon Kft. számára. 

Ez a példátlan gesztus garantálja, hogy Szerencs városa továbbra is Magyarország egyik legfontosabb csokoládégyártó központja maradhasson és a tradicionális szerencsi termékek továbbra is forgalomban maradjanak.

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!