A lap cikke szerint napjaink közéleti vitáiban egyre gyakrabban kerül elő témaként a magyar gazdaság állapota, a nyilvánosságban megannyi vélemény megjelenik, ezek helyett azonban érdemes a legfontosabb folyamatokat bemutató európai uniós adatokat megvizsgálni.
Úgy folytatták, hogy az Eurostat számba veszi az unió mind a 27 tagállamának adatait, ezek alapján pedig világos a helyzet: a magyar gazdaság európai összevetésben is elég jól áll.
Kifejtették, hogy tavaly, vagyis 2023-ban a GDP több mint 26 százalékát, egészen pontosan 26,3 százalékát tették ki idehaza a beruházások. "Az érték önmagában is robosztus, különösen a többi uniós országéhoz viszonyítva" - jegyezték meg.
A tagállamok átlagos rátája ugyanis nem érte el a 22 százalékot, 21,8 százalékon állt meg, Magyarország mutatójánál összesen három állam, Észtország, Csehország és Románia büszkélkedhetett jobb adattal, vagyis éppen csak "lemaradtunk a dobogóról".
Mindezt úgy, hogy például a német, az olasz és a spanyol ráta még az uniós átlagot sem érte el, de hazánk "rávert a régiós államok többségére", így Ausztriára, Lengyelországra és Szlovákiára is - tették hozzá.
A magyar beruházási ráta az idei első hat hónapban is magas volt, így az uniós összevetésben is előkelő helyen található: "a beruházások a GDP arányában, 2024 első felében, megközelítették itthon a 23 százalékot, ami ismét az EU-s lista első felében, a nyolcadik pozícióban helyezte el ezügyben hazánkat. Az uniós átlagot idén is bőven lehagyja a magyar mutató, az ugyanis 21 százalék alatt maradt" - írták.
Az első három helyezett kiléte tavalyról idénre nem változott, rajtuk kívül térségünkből Ausztria és Horvátország tudott csak még elénk kerülni - igaz, utóbbi csupán egy paraszthajszállal - fűzték hozzá.
Arról, hogy kik ruháznak be Magyarországon a legnagyobb mértékben, a lap Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézte: "huszonöt milliárd eurónyi vagyont tettek le a németek, nevezzük ezt működő tőkének. Kilencmilliárdot tettek le az amerikaiak, és kilencmilliárdot a kínaiak, és utána jönnek a dél-koreaiak. Jó állapotba vagyunk, jó irányban vagyunk" - fogalmazott a miniszterelnök, majd azt mondta: "arra kell törekedni, hogy más mellett beruházási semlegesség is legyen. Nyugatról és keletről is kellenek a beruházások, és kellenek a beruházási források" - idézte a kormányfőt a lap.
MTI