2025. 01. 30. Csütörtök Martina, Gerda napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 06:00

Gazdaság

Lázár János elmondta, hogy épülhet-e Trump-torony Budapesten

„Örülök, hogy a főváros végre jelentkezett és észrevette, hogy a város közepén van egy 130 hektáros telek, amin van 300 ezer köbméternyi szemét, ami eddig nem érdekelte a főpolgármester urat” – fogalmazott Lázár János Szekszárdon egy újságírói kérdésre a rákosrendezői beruházás kapcsán.

  • Lázár János elmondta, hogy épülhet-e Trump-torony Budapesten

 

Az építésügyi és közlekedési miniszter megfogalmazása szerint Karácsony Gergelyt nem érdekelte korábban, hogy a Margit-szigettől pár száz méterre, lakóhelyektől néhány méterre több százezer köbméternyi hulladék, akár veszélyes hulladék van. A politikus sajtókérdésre elmondta, még egyelőre ne tisztázódott, hogy a beruházó mit akar építeni a rákosrendezői területre, de ez ügyben a fővárossal, az érintett kerületi polgármesterekkel is tárgyalni akar a kormány. Mi  a budapestiekkel akarunk szövetséget kötni, hogy egy jó dolog születhessen – mondta. 

Lázár János kiemelte, a befektető összesen 50 milliárd forintért megveszi a területet, illetve azt vállalta, hogy dollár milliárdokat elkölt a terület rehabilitációjára. Hozzátette, hogy ha a főpolgármester vállalja ezeket, akkor élhet az elővásárlási jogával. „Hiszen aki idejön nemcsak azt vállalta, hogy megveszi a területet, hanem vállalta, hogy kitakarítja a 300 ezer köbméternyi szemetet – ami a budapestiek szemete –, majd ezt követően a telket beépíti és dollár milliárdokat költ el” – fogalmazott. Tőlem akár a főpolgármester is megcsinálhatja ezt a beruhását. Nekem se kutyám, se macskám az arab befektető – mondta.

Lesz-e Trump-torony Budapesten?

Korábban a sajtó írt arról, hogy Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje is beszállhat az Eagle Hills által megálmodott Rákosrendezőre tervezett Grand Budapest nevű beruházásba, hiszen a Kushner tulajdonában álló Affinity Partners vállalattal közösen építkeznek Belgrádban. A szerb fővárosba tervezett komplexum neve pedig a Trump márkanevet viselheti. A miniszter elmondta, a rákosrendezői beruházásról szóló adásvételi szerződés elkészült, de még számos pont nem tisztázódott, például hogy pontosan milyen épület valósulhat meg a területen. Nekem van egy világos állaspontom: azt, hogy 500 méteres tornyok épüljenek, azt nem fogom támogatni – jelentette ki, majd hozzátette, hogy nincs még  konszenzus a befektető és a minisztérium között a beépíthetőség mértékéről és a komplexum megvalósításáról.

„Nekem imponáló az a budapesti kezdeményezés, hogy minél több zöld felület legyen és a beépítést korlátozni kell” – mondta a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a befektetővel ezért tárgyalni kell, hogy vállalja-e az ilyen fajta területfejlesztést. „Én azt gondolom, hogy vállalnia fogja: a világ egyik legsikereseb, legjobb és legtőkeerősebb befektetőjéről beszélünk az ingatlanpiacot illetően” – tette hozzá.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Lázár János/Facebook

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!