Mindszenten közel 15 gazdálkodót érintene az új adók bevezetése. A termelőket meglepte az önkormányzat döntése, mert mint mondják, velük senki nem egyeztetett.
A gépjárműadót azokra a járművekre vezetik be, melyek eddig mentesültek az adó alól.
„A képviselő-testület nagyon bölcsen úgy döntött, hogy semmi adónemet nem emel a meglévő adók közül, amelyeket most fizetnek a polgárok. Megpróbált olyan vagyonalapú adót bevezetni, amely azokat az embereket kéri fel a közösség számára való adózásra, akiknek – mert ügyesek voltak, mert megvolt a lehetőségük – vagyonuk keletkezett” – fejtette ki Zsótér Károly polgármester.
Elmondta 10 millió forint bevételre számítanak, amelyből olyan közfeladatot szeretnének ellátni, amire jövőre már nem kapnak állami támogatást. „Ha már a földnél tartunk, itt gondolok a külterületi földek rendbetételére, arra, hogy nincs mezőőrünk, és természetesen gondolok arra, hogy ez elkövetkező időszakban, a jövő esztendőtől a szociális jellegű kiadásaink egy jelentős részét az önkormányzatnak kell biztosítania” – közölte a település vezetője.
Az új adó bevezetésére még várni kell, mert a kormány tárgyal arról, hogy a termőföldet kivegyék az adóztatható tételek közül.