2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Gazdaság

Digitalizációra készítik fel a dolgozót

Szemléletváltásra van szükségük a munkavállalóknak, mivel a digitalizációt még mindig a távoli jövőként kezelik. A munka átalakulásának ugyanakkor kedvezőtlen hatásai is lehetnek, ezeket ugyanakkor folyamatos szakmai fejlődéssel, tájékozódással elkerülheti a munkavállaló. Ehhez az innovatív szakszervezetek járulnak hozzá, amelyek információt adnak a munkavállalóknak a lehetőségeikről, a tapasztalatokat pedig közvetítik a döntéshozóknak.

  • Digitalizációra készítik fel a dolgozót

– Nem lehet tovább halogatni a munkavállalók felkészítését a technológiai fejlődésre. Habár a dolgozóknak már nem újdonság, hogy a digitalizáció megváltoztatja a munkahelyeket, annak pontos hatásait senki sem látja, így a munkavállalók is megfoghatatlan dologként tekintenek rá. Ez ugyanakkor nem jó hozzáállás, a felkészülést már most el kell kezdeni annak érdekében, hogy senkinek se kerüljön veszélybe az állása, továbbá rendelkezésre álljanak azok a szakemberek, akik az új feladatok új elvárásainak is megfelelnek – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Buzásné Putz Erzsébet. A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke az érdekképviselet szombati, ötödik alkalommal megrendezett családi napját követően kifejtette: eltérően megy végbe a technológiai fejlődés, ám abban mindenki egyetért, átalakul a munka világa, ehhez pedig kizárólag folyamatos tanulással és az ehhez szükséges, gyakorlatban is működőképes képzési rendszerekkel lehet alkalmazkodni.

Buzásné Putz Erzsébet szerint a szakszervezetek feladata, hogy a munkavállalóknak segítsenek megtalálni a megfelelő képzéseket vagy adott esetben azt a munkahelyet, ahol jobban tudja kamatoztatni tudását a megváltozott körülmények között is. Emellett a gyakorlati tapasztalatok közvetítésével a döntéshozatalt is segíteniük kell az innovatív érdekképviseleteknek, amihez együttműködésre van szükség. Az elnök emlékeztetett, júliusban az MTSZSZ ezért kötött együttműködést a munkáltatókkal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

– A munkavállalók kevés információ­hoz jutnak hozzá még a saját szakmájukon belül is az újdonságokról, amiben sokszor a munkáltatók sem segítik őket. Ezért az együttműködés már rövid távon kézzelfogható eredményeket hozhat. A dolgozókat hozzásegítjük a képzésekkel és a munkaerőpiaci lehetőségekkel kapcsolatos, nehezebben hozzáférhető információkhoz is – hangsúlyozta Buzásné Putz Erzsébet. Ma kedvező helyzetben van a munkavállaló, mivel a szakemberhiány miatt a legtöbb cég a munkaerő megtartására koncentrál. Ugyanakkor a ma még nem látható gazdasági folyamatok miatt ismét kiszolgáltatottabbá válhatnak. Ezt viszont el lehet kerülni az alkalmazottak folyamatos felkészítésével. A munkaerőpiacra belépő fiatalok korszerű oktatása szintén nélkülözhetetlen, mivel a digitalizáció miatt még inkább felértékelődnek az informatikai, mérnöki területek, így az alapképzésben erre is fel kell készíteni a jövő munkavállalóit.

Az MTSZSZ családi napján részt vevő szakértők egyetértettek abban, hogy a sok bizonytalanság ellenére az már látható: a digitalizáció korában nő az elvárás a magasabb szakmai felkészültségre, így nélkülözhetetlen a naprakész, hatékony állami és vállalati képzési rendszer. – Ahogy az e-mail feltalálásával sem szűnt meg a postai levelezés, úgy a digitalizáció sem szorítja ki a kétkezi munkát. Az elvárások viszont átalakulnak, és ezzel a fejlődéssel lépést kell tartani a versenyképesség, a béremelések megtartása és az életszínvonal emelkedése érdekében. A döntéshozók és az érintettek más-más szemszögből látnak a folyamatokra, így a XXI. századi szemléletű szakszervezeteknek az a feladatuk, hogy a digitalizáció során elvárt lépésekre úgy reagáljanak a szereplők, hogy a munkavállalók és a munkaadók is elégedettek legyenek – fogalmazott a szakszervezet vezetője.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!