Jócskán megkönnyítheti a BYD exporttevékenységét a kiépülőfélben lévő hajóflottája, melynek immár a harmadik eleme hagyhatta el a kikötőt – egyelőre üres gyomorral – szerdán Kantonban. A BYD Hefeire keresztelt óriás autószállító hajó gyakorlatilag már tavaly szeptemberben elkészült a China International Marine Containers (CIMC) leányvállalata, a CIMC Raffles kantoni hajógyárában, azóta az utolsó simításokat végezték a hajón, valamint a dokkban is kivitelezhető teszteléseket hajtották végre rajta.
A hajót akkor vízre bocsátották. A közeli hetekben a szakemberek és a hatóságok tüzetesen és élesben ellenőrzik az üzemszerű működéshez szükséges valamennyi feltételt, utána veheti majd fel első „utasait” a BYD Hefei. Arról nem tettek említést, hogy a hajó melyik relációban teljesít majd szolgálatot, és mikorra várható az első fuvar.
A BYD exportoffenzívára készül!
Sajtóhírek szerint a BYD Hefei első útja vélhetően Európába vezet majd, és ötezer autót visz vagy Brémába, vagy Rotterdamba. A BYD számára kulcskérdés, hogy a teljes gyártási volumenéhez képest jelenleg még elég alacsony exporthányadot drasztikusan és a lehető legrövidebb időn belül növelje, ellenkező esetben saját kapacitásait sem tudja kihasználni, ami a világ legnagyobb új generációs autógyártójaként roppant kínos lenne számára mind anyagilag, mind a presztízsét tekintve.
A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.
Fotó: Világgazdaság