2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Mágnás Miska 13:00

Háború Ukrajnában

Napindító: Dunda György – Növelnék a katonai bérezést Ukrajnában, ezzel csábítanák a seregbe a katonakorúakat + videó

Dunda György, a HírTV kárpátaljai tudósítója számolt be a legfrissebb ukrán eseményekről.

  • Napindító: Dunda György – Növelnék a katonai bérezést Ukrajnában, ezzel csábítanák a seregbe a katonakorúakat + videó

Kutatást végeztek az új mozgósítási törvénnyel kapcsolatban. A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek többsége szerint sok kérdésben nagyon erős az ellentét a lakosság és az állami vezetés között Ukrajnában.

A katonai bérezés növelésével javítanának a helyzeten

„Hatalmas az ellenállás, nagyon kevesen akarnak önként bevonulni a seregbe és valóban a mozgósítás legnagyobb akadálya az élőerő utánpótlásában, hogy hogyan, miként győzzék meg az embereket, hogy el kell menni katonának. A védelmi minisztérium ebből kifolyólag most az anyagi kondíciók javításával próbálja népszerűsíteni a hadseregbe való belépést.”

-mondta Dunda György, aki hozzátette, a nyilvánosságra hozott adatok szerint, aki katonának áll az havonta minimum 200 ezer forintnak megfelelő hrivnyát kap, de minden új katona egy egyszeri összeghez is hozzájut, mely 250 és 300 ezer forintnyi hrivnya között mozoghat. Akik a legélesebb frontvonalakon szolgálnak, azok akár 1 millió forintnyi bérezésre számíthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Orbán Viktor egy válságálló miniszterelnök

Menczer Tamás: Orbán Viktor egy válságálló miniszterelnök

Jelenleg Orbán Viktor személyében csak Magyarországnak van egy akcióképes békepárti miniszterelnöke, aki mindig megvédte a magyar érdeket, "nekünk egy válságálló miniszterelnökünk van" - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött szombati videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!