A tartalomból:
- Drámai képsorokat rögzített egy gépkocsi fedélzeti kamerája Kijevben. Egy rakéta roncsa a lassan araszoló autók közé zuhant. Mindössze fél méteren múlt, hogy nem talált el egy fehér autót, amelynek sofőrje gyorsan tovább hajtott. A támadás még hétfőn történt, az ukránok állítják, hogy légvédelmükkel minden rakétát sikerült megsemmisíteniük.
- A Kijev elleni légitámadások csütörtök reggel is folytatódtak. Vitalij Klicsko polgármester arról adott hírt, hogy 3 ember, köztük két gyermek meghalt, tízen pedig megsebesültek. A katonaság azt közölte, hogy ezúttal is minden ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet lelőttek, a haláleseteket a lehulló törmelékek okozták.
- Emmanuel Macron francia elnök Pozsonyban arról beszélt, hogy kétségei vannak afelől, hogy lesz-e egység Ukrajna belépése mellett.
- A NATO védelmi miniszterek Stockholmban tartott külügyminiszteri tanácskozásán egyelőre csak olyan biztonsági garanciákról beszélnek, amelyeket Ukrajna kaphat. Jens Stoltenberg főtitkár azonban leszögezte azt, hogy Oroszország nem akadályozhatja meg Ukrajna NATO-csatlakozását. Hozzátette: a csatlakozási folyamat azonban még nem is tart itt az egyes NATO tagországok vonakodása miatt.