2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Globál

Globál: Németország Ukrajna harmadik legnagyobb fegyverszállítója

Férfi került a német védelmi tárca élére, aki előtt három nő vezette a minisztériumot. Ami közös volt bennük az érdemi katonai tapasztalat és a vezetői képességek hiánya, illetve a botrányok. A témáról Bauer Bencét kérdeztük.

  • Globál: Németország Ukrajna harmadik legnagyobb fegyverszállítója

Témáink: 

  • Nemtörődömség vagy tudatos rombolás? A német hadsereg már csak árnyéka egykori önmagának, hadrafoghatósága számos hiányossággal küzd. És erre fütyültek a politikusok - legalábbis eddig. 
  • Fényes nappal, London belvárosában próbálta lemészárolni egy kolumbiai nő gyászszertartásának résztvevőit egy támadó. A felháborodás óriási, de a briteknél tilos beszélni a bevándorlókkal kapcsolatos bűncselekményekről. Heckenast László tudósítónkat kapcsoltuk.
  • Európa legszélsőségesebb transznemű törvényét akarták bevezetni Skóciában, de London közbeszólt. Gev Duncan volt a vendégünk.
  • Afrika, ahol elapadtak a külföldi segélyforrások. Nem éhes szájból lett kevesebb, a világ Ukrajnára figyel, a háború pedig minden forrást elszipkáz. Európa készülhet: a migrációs nyomás egyre erőteljesebb lesz.

Teljes adás: 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál – Megvan, mit akar a Nyugat Oroszországtól + videó

Globál – Megvan, mit akar a Nyugat Oroszországtól + videó

Oroszország javát – vagy inkább javait akarja a pénzügyi háttérhatalom, és úgy tűnik kitart emellett az elhatározása mellett még akkor is, ha ezzel az atomháború szélére sodorja a A részletekről beszélt Boros Imre, közgazdász és Bogár László közgazdász a Globalban. Vigyázat a nyugalom megzavarására alkalmas tények hangzanak majd el. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Macron nem áll le - lehet, hogy tud valamit? + videó

Macron nem áll le - lehet, hogy tud valamit? + videó

Macron már megint beleállt Oroszországba, lehet hogy ő már tudja hogyan is alakul a háború után az új világrend? – erről beszélt a Globál extra műsorában a Videa-n Boros Imre és Bogár László. Vigyázat, adásunkban a nyugalom megzavarására alkalmas tények hangzanak majd el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!