Hogyan jutott el a nagy forradalomtól Európa büszkesége, Franciaország a pride megnyitójú olimpiáig. Erről beszélgetett Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető Boros Imrével és Bogár Lászlóval.
Toldi Ottó, a Klímapolitikai intézet vezető kutatója és Kusai Sándor volt pekingi nagykövet érkezett a stúdióba, merthogy Nagy-Britannia megengedi Kijevnek, hogy a Storm Shadow rakétákkal csapást mérjen Oroszországra.
A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Hogyan szabdalja darabora a világ létfontosságú kereskedelmi útvonalait a gazdasági világháború, és ki nyer ezen? Erről beszélt a Globál című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Kormányválság van Ukrajnában, a fél kormányt, köztük Kulebát is menesztette Zelenszkij. A valódi okokról beszélt a Globál Extra című műsorunkban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Mi az igazi oka, hogy letartóztatták Pavel Durovot, a Telegram tulajdonosát, Erről beszélt a Globál Extra című műsorunkban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.