Miután Waterloo alatt legyőzték Napóleont, az európai uralkodók számára egyértelmű volt, hogy valamivel garantálni kell a kontinens békéjét. Ezen új rend körvonalait volt hivatott felvázolni a bécsi kongresszus, amely 1814 szeptemberében, az első párizsi béke megkötése után ült össze az osztrák államkancellár, a korszak egyik legbefolyásosabb politikusa, Klemens Wenzel Lothar von Metternich elnöklete mellett.
A kongresszuson az Oszmán Birodalom kivételével a kontinens valamennyi állama képviseltette magát, de természetesen a négy vezető, győztes hatalom dominanciája mellett zajlottak a tárgyalások: a Habsburg Birodalom, Nagy-Britannia, Poroszország és Oroszország mindvégig a saját érdekeinek megfelelően hajlította a tanácskozásokat.
Mivel a legyőzött Franciaországot vissza kellett vezetni az európai államok közösségébe, természetesen Párizst sem hagyták ki a rendezésből. A cél a trónfosztott uralkodóházak újonnani felemelése, illetve a határok eredeti formájára történő visszaállítása volt, amelyek menet közben természetesen sokat alakultak.
A megállapodás végül 1815. szeptember 26-án született meg Párizsban, a bécsi kongresszuson lefektetett elvek és az ezeken nyugvó gyakorlati paraméterek alapján: ekkor jött létre a politikai és katonai szempontból a kontinens sorsát egészen az 1848-as újabb forradalmi hullámig domináló Szent Szövetség. Ez lett az első olyan, nemzetek felett álló egyesülés Európában, amelyet akár biztonsági rendszernek is volt nevezhető: a kontinens nagyhatalmai 1815 után 1853-ig, a krími háborúig ugyanis valóban nem viseltek egymás ellen háborút.
