2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Globál

A HírTV kameráján keresztül hívta meg Orbán Viktort Szicília kormányzója

Már az első tárgyalási napon megbukott a Matteo Salvini elleni vád, mert az államügyész szerint sincs még vád. A korábbi olasz belügyminiszter ellen a migránsok feltartóztatása miatt indulna bírósági eljárás. A Globálban helyszíni tudósításunkat láthatják - a HírTV római tudósítója elutazott Szicíliába, ahol sikerült interjút készítenie a beperelt Matteo Salvinivel, aki dicsérte hazánk bevándorláspolitikáját és szívélyes üdvözletét küldte Orbán Viktornak. Kameránk elé állt a bevándorlási káosszal elégedetlen szicíliai kormányzó, de tudósítónk hangulatjelentést is küldött az utcáról - Salvini ellen és mellett is demonstráltak Cataniában.

  • A HírTV kameráján keresztül hívta meg Orbán Viktort Szicília kormányzója

Matteo Salvini még a per kezdete előtt a HírTV tudósítóján keresztül mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek a támogatásáért. 

A politikus elmondta,

köszöni Orbán Viktor üzeneteit, melyekben jó harcnak nevezte a migráció megfékezését. A Liga vezetője szerint ő maga boldog lenne, ha az adózás politikájában, az anyasági, valamint a családtámogatásban bevezetett rendelkezéseit Olaszországban is alkalmaznák.

A HírTV tudósítójának Cataniában a Salvini melletti demonstráción Igor Geralda, a szicíliai tartomány tanácsosa elmondta, a Lampedusa szigetén található befogadóállomásokat nem ürítették ki annak ellenére, hogy ezt maga a kormányfő garantálta. A migránsoknak csak egy részét szállították el, a központok pedig újra zsúfolásig teltek még azelőtt, hogy a héten a kormány bejelentette volna a Salvini-féle szigorú bevándorlási rendeletek eltörlését. Ezek ugyanis megtiltották az NGO-hajóknak, hogy illegális bevándorlókat tegyenek partra Itáliában. Igor Gelarda beszélt kameránknak a menedékkérelmi szisztéma visszásságairól is. Sokan érkeznek úgy, hogy tudják, nincs menedékjoguk. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy hivatalos igazolást kapnak arról, maradhatnak.

Nello Musumeci Szicília kormányzója is részt vett a Cataniában rendezett háromnapos konferenciasorozaton. Úgy véli, hogy nemzetközi politikai együttműködés nélkül nincs megoldás a migrációs válságra. Komoly terhet jelent a helyzet a frontvonalban elhelyezkedő kis közösségek számára, mivel az most már a gazdasági mellett egészségügyi kockázatot is rejt. Mint fogalmazott, itt lenne az ideje, hogy ezt a problémát megoldják Brüsszelben, az összes tagország részvételével. Úgy látja, nem Európában kell orvosolni a helyzetet.

Európa nem hagyatkozhat csupán arra, hogy halat adományozzanak a fiatal afrikaiaknak. Meg kell tanítani őket, hogy maguk halásszanak. Így az európai országok hozzájárulhatnának ahhoz, hogy az afrikai közösségek önállók legyenek és fejlődhessenek

- magyarázta a sziget kormányzója, majd Orbán Viktornak is üzent.

Üdvözletemet küldöm a magyar miniszterelnöknek. Azt szeretném, ha egy hétvégére eljönne Szicíliába. Megtiszteltetés lenne számunkra, ha vendégül láthatnánk

- hívta meg a magyar kormányfőt Nello Musumeci.

Adásunkban skype-on kapcsoltuk Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő, aki Gantner Barnabás műsorvezetőnek úgy fogalmazott,

Salvini perében nem homokszem, hanem szikladarabok kerültek a gépezetbe.

Meglátása szerint az aljárás baloldali célja, hogy a volt olasz belügyminiszter ne lehessen a jobboldali erők ikonja. A szakértő szerint igazi kommunista emlékeket ébreszt az a módszer, hogy a hatalomra jutás után az egykori partnert miként kell leszalámizni.

A magát Magyar Dolgozók Pártjának becéző magyar kommunista párt a ’40-es évek végén ugyanígy szalámizta le a Magyar Szociáldemokrata Pártot, a vezetőket börtönbe küldték

– tette hozzá.

Teljes adás:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Donald Trump tarol az előválasztásokon! Ha ismét ő lesz az amerikai elnök kiebrudalják-e végre a pénzügyi háttérhatalmat az Egyesült Államokból? Erről is beszélgetett Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Lemondott a kijevi Majdan zavargások főrendezőjének tartott Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese. A történtekről Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal beszélgettünk a Globálban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!