2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Csörte

Csörte: Szájer botlását ne akarják kiterjeszteni az egész politikai közösségre

Demeter Szilárd, Deutsch Tamás, Szájer József - fideszes nevek, akik egy-egy eset miatt az elmúlt napokban a reflektorfénybe kerültek. A sajtót most leginkább Szájer József ügye foglalkoztatja. Ennek kapcsán több kérdés is felmerül, de igaz ez a konzervatív oldal jövőjéről is. Többek között ezekről a témákról beszélgetett M. Dobos Marianne vendégeivel G. Fodor Gáborral, Gajdics Ottóval, Gerő Andrással és Fodor Gáborral.

  • Csörte: Szájer botlását ne akarják kiterjeszteni az egész politikai közösségre

Mind a hazai, mind a nemzetközi sajtót a vasárnap lemondott magyar EP-képviselő, Szájer József mondhatni botránya foglalkoztatja. Szájer József egy olyan eseményen vett részt – állítások szerint hívatlanul -, amelyről a szervezője csak szexbuliként nyilatkozik. Az ügy mögött többen is titkosszolgálatokat vélnek felfedezni – vezette fel a műsor első témáját a műsorvezető.

Fodor Gábor elmondta, hogy mivel régóta ismeri Szájert, megrendítette az eset. Ugyanakkor a titkosszolgálati hátteret összeesküvés elméletnek tartja, nincs ilyen ügy a háttérben, nincsenek is erre utaló jelek. Azzal viszont egyetért, hogy az EP-képviselő hibát követett el– húzta alá a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója.

Gajdics Ottó ugyancsak megrendültségét fejezte ki, majd arról beszélt, hogyha Szájer Józsefet választották ki arra, hogy egy jó nagyot rúgjanak abba a politikai közösségbe, amelynek Szájer prominens, meghatározó szereplője, akkor nagyon jól választottak. Nála kisebb kaliberű személynél sem fért volna bele az egy politikai közösség értékrendjébe az, amellyel Szájer Józsefet szembesítették.

Azonban ő azonnal az eset után levonta azt az egyetlen és helyes következtetést, amelyet le lehet, és lemondott pozíciójáról, és vállalta a személyi és politikai következményeket is. De ez nem jellemző minden politikai közösségre

– hangsúlyozta a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője.

Gerő András, történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója szerint

most egy politikai halált láthatunk.

De ennek is több válfaja van véleménye szerint: vannak, akik egy ilyen eset után is képesek feltámadni, ilyen például Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Míg más lehet, hogy politikai szempontból ugyan meghal, de a mögötte álló közösség életben tartja. Majd a történész felhívta arra a figyelmet, hogy az ellenzéki politikusok érdeke azt diktálja, hogy ezt az egészet egy politikai közösségre vetítsék rá, ezért nem lenne meglepődve, hogy pár hét múlva arról beszélnének, hogy maga a miniszterelnök mászott az ereszen a hátizsákjával.

G. Fodor Gábor az elhangzottakhoz hozzátette, hogy

a Fidesz fennállásának elmúlt 30 éve nem nélkülözte a drámákat, azonban ezek a drámák járultak ahhoz hozzá, hogy a párt megőrizze az identitását. (…) Most, ami biztos, hogy a jobboldal és a Fidesz jövőjével kapcsolatban felmerülő kérdésekre választ kell adni, mert ez érdekli a választókat

– mutatott rá a Századvég Alapítvány elnöke.

Gajdics Ottó pedig leszögezte, hogy

a történteket mindenki tekintse személyes botlásnak, és ne akarja kiterjeszteni az egész politikai közösségre. Ugyanis Szájer Józsefnek a politikai tevékenysége, amelyet a Fideszben létrehozott az ettől semmit nem sérült, semmit nem csökkent, és ez a politikai közösség nyugodtan hihet benne és viheti tovább.

A műsor második felében a Fidesz jövője is górcső alá került az elmúlt időszak nagy port kavart ügyeinek a fényében.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!