2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Csörte

Csörte: Gyurcsány egy főnyeremény a Fidesznek

Az ellenzék szerint le fogják győzni a Fideszt a EP-választásokon. A DK-s Molnár Csaba elképzelése szerint májusban „el fogják zavarni Orbánt”, a szocialista Tüttő Kata pedig 14 mandátumra számít. Szakonyi Péter, Horn Gábor, Lánczi Tamás és Farkas Örs voltak Szarvas Szilveszter vendégei a Csörte adásában.

  • Csörte: Gyurcsány egy főnyeremény a Fidesznek

A Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke vágyálomnak nevezzte az MSZP-s politikusnő kijelentéslét. Horn Gábor szerint, ha a tavaly áprilisi választások eredményét, a szavazati számokat tekintve hozni tudja az ellenzék, akkor már azt is sikernek könyvelhetnék el. „Ha Magyarországon megtartható egy alacsonyabb részvételnél a szavazati arány, szerintem arra akkor azt mondhatja az ellenzék, hogy megtartott a saját bázisát” – fogalmazott, hozzátéve: nem érdemes föllőni az eredményeket, érdemes ezt racionálisan nézni.

Szakonyi Péter szerint az igazság napja akkor lesz, amikor a szavazás eredményét megismerjük. A Napi.hu szerkesztője úgy véli, sok embert viszont inkább az foglalkoztat, hogy például miért Dobrev Klára a DK listavezetője, amit ő nem is ért. „Azt gondolom, hogy Gyurcsány egy főnyeremény a Fidesznek, mert ha lanyhulni látszik a migránsozás, a sorosozás, akkor rögtön Gyurcsány lép valamit, nagyon jó tempóban mindig, és máris rá lehet mutatni, »tessék, itt van a Gyurcsány, a feleségét benyomja, vagy be akarja nyomni az európai parlamentbe«. Hát micsoda párt ez?” – tette föl a kérdést Szakonyi.

Lánczi Tamás is az egyik legérdekesebb kérdésnek tartja – a listákkal kapcsolatban – Dobrev Klára feltűnését. Szerinte valójában ez nem az EP-, hanem már a 2022-es választásokról szól. „Valószínűleg észrevette az Apró–Dobrev család, hogy Gyurcsány Ferenccel már nagyon nehéz lesz a jövőben sikeresen politizálni. Gyakorlatilag a pasasnak 2006 óta a népszerűtlensége jottányit sem változott. […]” – fogalmazott. A politikai tanácsadó úgy véli, lapot húznak a 19-re, odateszik Dobrev Klárát, akit elkezdenek felépíteni 2022-re, hogy majd egy ellenzéki baloldali összefogásnak ő lehessen a kormányfőjelöltje.

Farkas Örs emlékeztetett, Dobrevnek nem ez az első politikai próbálkozása, hiszen Draskovics Tibor államtitkárként dolgozott, amikor ő volt a kabinetfőnök, ráadásul Medgyessy Péter 2002-es kampányában is ő volt a kabinetfőnök. A politológus egyetértett Lánczi Tamással, hogy Gyurcsány feleségének aktivizálása egy távlati cél lehet. Farkas Örs szerint a MSZP–Párbeszéd „frigye” is, amelyet az elmúlt hónapokban evidensnek lehetett venni, a listán szereplők miatt kérdésessé válhat bizonyos választási eredmények tükrében.

Tekintse meg a teljes műsort:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!