2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Célpont

Célpont: Karácsony - Eljött a mi időnk!

Célpont a HírTV oknyomozó műsora.

  • Célpont:  Karácsony - Eljött a mi időnk!
  • Nekünk állni kell a sarat. Itt és most állni kell a sarat minden körülmény között.
  • Legyen végre stabilitás, mert építkezni csak így lehet.
  • Mi, jobbikosok soha, de soha nem adjuk fel.

Ezeket alig egy hónapja, a botrányos körülmények között megtartott tisztújító kongresszuson mondta Jakab Péter.

A mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről – ezt pedig szerdán jelentette be. Jakab közösségi oldalán azzal indokolta döntését: világossá vált számára, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számára a többséget, vagyis kivették a kezéből a Jobbik irányítását. A bukott pártvezető posztjából kiderült: mindössze három elnökségi tag maradt mellette.

Karácsony: Eljött a mi időnk!

De még mennyire, hogy eljött. Két és fél év telt el azóta, hogy Budapesten 10 év után újra a baloldal került többségbe, ezért a ciklus felénél járva elérkezett az idő, hogy összegezzük, milyen változások történtek és mit sikerült a számtalan ígéret közül valóra váltania a mindenre IS alkalmas Karácsony Gergelynek. Először is ki mást kérdezhettünk volna, mint magát a főszereplőt. Karácsony Gergely szerencsére megnyugtatott minket, hogy minden a tervek szerint alakul, amit pedig még nem sikerült megvalósítani az is csak néhány természetesen rajta teljesen kívülálló nehézségen múlik.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!