2023. 05. 29. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Bayer show

Vidnyánszky Attila: Büszke, egyenes gerincű embereket kell képeznünk

A Hír TV Bayer show című műsorának Vidnyánszky Attila volt a vendége, aki beszélt a kuratórium és az SZFE vezetése közötti feszültségekről, de kitért arra is, hogy milyen tervekkel szeretnék öregbíteni az intézmény hírnevét, és milyen főbb csapásvonalakat fogalmaztak meg az egyetem működtetésével kapcsolatban.

  • Vidnyánszky Attila: Büszke, egyenes gerincű embereket kell képeznünk

Bayer Zsolt a műsor első részében nem mehetett el szó nélkül amellett, hogy Bíró Lászlóról, a szerencsi időközi választás összellenzéki jelöltjéről folyamatosan újabb és újabb kompromitáló információk kerülnek napvilágra. Arról korábban a Hír TV Informátor című műsorában volt szó, hogy a fizetés nélkül maradt dolgozóit lelövéssel fenyegette meg, de az is köztudott róla, hogy több alkalommal tett antiszemita megjegyzéseket.

A műsor házigazdája mindehhez azt fűzte hozzá, Bíró László és pártja, a Jobbik is olyan, amilyen, de

az igazán érdekfeszítő kérdés az az, hogy az úgynevezett baloldal, amely gyakorlatilag a rendszerváltás óta "keresztes háborút" vív az antiszemitizmus ellen, hogy képes a keblére ölelni Bíró Lászlót ezzel a múlttal

– mutatott rá Bayer Zsolt. Majd hozzátette, hogy létezik egyfajta politikai logika, amelynek mentén ez elképzelhető, de lelkük rajta, meglátjuk mi kerekedik ki mindebből.

A műsor második felében Bayer Zsolt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet működtető kuratórium elnöke volt. A műsor házigazdája először azt a kérdést tette fel vendégének, hogy az SZFE oktatóinak és hallgatóinak mi is a problémája a személyével.

 Erre nagyon nehéz válaszolni, az oktatókkal még csak-csak lehet találkozni, de a diákok teljesen el vannak szeparálva, elzárták magukat – mondta el Vidnyánszky Attila, majd kitért arra, hogy évtizedes problémák tapasztalhatók az intézményben.

A gyerekek, a diákok élete van föltéve a kártyaasztalra, és őket használják pajzsként ebben a történetben. Gátlástalanul, senkit nem érdekel az, hogy mi lesz ezzel a félévükkel, miközben az összes diákot tekintve 85 százalékuk aktiválta a félévet, az elsősöknél szinte mindenki. Magyarul ők szeretnének tanulni, ők még mindig hisznek abban, hogy oktatás lesz és tanulni fognak

– hívta fel a figyelmet a kuratórium elnöke.

Vidnyánszky Attila arról is beszélt, hogy szeretnék kiszélesíteni a jelenlegi szakmai spektrumot, és szeretnék megszüntetni azt a 30 éve visszatérő problémát, hogy túlhajszoltak a diákjaik. Mindezek mellett a céljaik között szerepel, hogy ismét elismert lehessen nemzetközi berkeken belül az intézmény.

„Büszke, egyenes gerincű embereket kell képeznünk, akik büszkék arra, hogy ezt a népet, ezeket az embereket szolgálhatják vidéken és itt Budapesten is. Büszkék a kultúrára, kultúrájukra, és érzik a felelősséget ebben. Egyenes, nem összetákolt emberhalmaz, hanem akik a gyökereiket ismerik, tudják. Ezt kell erősíteni bennünk. Szóval lényegileg, filozófiáját tekintve másképp képzeljük ezt el”

– szögezte le a direktor.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Súlyos csúsztatásokról rántotta le a leplet Tarlós István

Súlyos csúsztatásokról rántotta le a leplet Tarlós István

A városvezetés arra akar felhatalmazást kapni kiskorúak bevonásával, hogy megszegje azt a megállapodást, amit saját maga kötött - így reagált Tarlós István korábbi főpolgármester, Karácsony Gergely online lakógyűlésére a Bayer show-ban. Tarlós István azt is tisztázta, hogy milyen anyagi helyzetben adta át a város vezetését. 2023. május 28.
Schmidt Mária: Már a vizsgálat előtt megírta az eredményt az EU-s delegáció

Schmidt Mária: Már a vizsgálat előtt megírta az eredményt az EU-s delegáció

Politikai boszorkányüldözést folytatnak hazánk ellen - jelentette ki a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Bayer show-ban. 2023. május 21.
Bayer show - Dömötör Csaba: Az Antifa mozgalomnak már látszódnak magyarországi leágazásai

Bayer show - Dömötör Csaba: Az Antifa mozgalomnak már látszódnak magyarországi leágazásai

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára volt a Bayer show vendége. 2023. május 14.

Legfrissebb híreink

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

A Petőfi Irodalmi Múzeum a költő születésének 200. évfordulója alkalmából egy buszon rendezte be utazó tárlatát, amely több mint egy éven keresztül látogatja a kárpát-medencei magyarok lakta településeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Bayer show - Jön az újabb CPAC Hungary

Bayer show - Jön az újabb CPAC Hungary

„Együtt erő vagyunk!” – hangsúlyozta az idei CPAC Hungary konferencia jelmondatát az Alapjogokért Központ igazgatója a Bayer show-ban. Szánthó Miklós kiemelte: az „Isten, haza, család” hármas egységét érő progresszív támadásokra globális választ kell adni, ennek jegyében valósul meg a nemzeti erők nemzetközi összefogása a május 4-én és 5-én Budapesten tartandó konzervatív rendezvényen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!