2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Bayer show

Raffay Ernő: Most is azok csinálják a negatívumokat, mint akik 100 évvel ezelőtt

A műsorvezető Bayer Zsolt, a műsor első felében a tőle jól megszokott stílusban elemezte, véleményezte a közelmúlt érdekesebb, szokatlanabb eseményeit. Ezt követően Raffay Ernő történésszel beszélgetett, főként az idén esedékes 100 esztendős Trianon emlékév, illetve békediktátum kapcsán.

  • Raffay Ernő: Most is azok csinálják a negatívumokat, mint akik 100 évvel ezelőtt

 „A román, a szlovák, a szerb érdek most is az, hogy az 1920-ban, majd 1947-ben a párizsi békében újra elvett területeinket ők megtartsák, de még tovább változott ez. A román alkotmány, az 1920-as évek alkotmányának első paragrafusát átvették. Románia homogén – etnikai értelemben – nemzetállam, erre hivatkozva utasítják el – a magyar autonómia most már negyedszer beadta Kulcsár Terza József képviselő úr a bukaresti Parlament képviselője – és megint el fogják utasítani.”

- jegyezte meg Raffay Ernő történész.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!