2019. július 20.,
szombat, Illés napja

Kovács István: Nem ijedünk meg egy isiászos öregembertől

Hír TV

2019. május 5., vasárnap 21:55

Rengeteg olyan ember van, akiket konkrétan terrorista bűncselekmények kísérletéért ítéltek el Németországban, de nem lehet őket kitoloncolni - fogalmazott Kovács István, a Hír TV Bayer show című műsorában. A Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje hozzátette: ők az európai adófizetők pénzén vígan élik az életüket.

Kovács István kiemelte: amikor Angela Merkel azt mondta, jöjjön mindenki, akkor tulajdonképpen azt üzente, hogy itt "kolbászból van a kerítés". Továbbra is ezt üzeni az Európai Unió és már nem csak menekültekről van szó.

Most már arról van szó, hogy jöjjön bárki, mert akárkik jönnek, sokkal jobbak, mint akik itt vannak

- fogalmazott.

Kifejtette: egyfajta univerzális elixírré vált az európai elit számára a bevándorlás, mely majd megoldja a mi kontinensünk összes problémáját. Éppen ezért az a hivatalos álláspont is, hogy nem akadályozni kell a bevándorlást, hanem minél inkább megkönnyíteni.

Úgy néz ki, hogy Európa középső és keleti részén az országok ebből egyáltalán nem kérnek és Nyugat-Európában is egyre többen vannak, akik nem kérnek a bevándorlásból

- tette hozzá. Kiemelte: remélhetőleg a mostani európai parlamenti választáson ez az elit, mely ebbe a szituációba navigálta bele Európát, lecserélődik.

Bayer Zsolt műsorvezető szerint a napnál is világosabb, hogy az európai egyesült államok egy teljesen más minőség, mint az az Európai Unió, mely erős nemzetállamok szövetségéből áll. Az európai egyesült államok egy birodalmi elven szerveződő dolog lesz, bármit is mondanak az ellenkezőjéről. Bayer Zsolt azon kérdésére, mit várhatunk mi egy európai egyesült államoktól Kovács István elmondta: ha megnézzük a történelmünket, mi bizony nem nagyon díjaztuk a birodalmi ambíciókat soha. Nem számoltunk azzal, hogy az esélyek a mi oldalunkon vannak vagy sem. Nekünk az volt a fontos, hogy kiálljunk a birodalmi érdekek ellen. Elég ha a nándorfehérvári diadalra gondolunk vagy az 1848-as szabadságharcra.

Mi olyanok vagyunk, hogy a szemébe nevetünk az esélyeknek. A jó hír, hogy most elég ha elmegyünk szavazni és mindannyian kifejezzük azt a magyar attitűdöt, mely végigkíséri a történelmünket a birodalmak kapcsán

- emelte ki. Hozzátette: ha mi azt mondjuk magunkról, hogy az egri várvédők és az '56-os pesti srácok szellemi örökösei vagyunk, akkor most ijedjünk meg egy isiászos öregembertől meg Timmermanstól? - tette fel a kérdést utalva Jean Claude Junckerre, az Európai Bizottság elnökére, illetve Frans Timmermansra, a szocialisták csúcsjelöltjére.

Hír TV