2021. 09. 24. Péntek Gellért, Mercédesz napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 07:00

Bayer show

Dr. Ferencz Orsolya: "Először is van probléma, másodszor az embernek és az emberi tevékenységnek ehhez köze van."

A Hír TV Bayer show című műsorának ezúttal Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszeri biztos volt a vendége. A vele való beszélgetést azonban néhány kisebb, ugyanakkor aktuális téma taglalása előzte meg, ahogyan ez a műsorban megszokott.

Először Budakeszi, majd Tomajmonostora ellenzéki jelöltjével készült beszélgetések megtekintése és elemzése következett. Az önkormányzati választások után néhány cikk, kezdetnek egy szüléssel kapcsolatos megbeszélése és véleményezése adta a beszédtémát. Mindez természetesen csak a műsor és a témák súlyának kezdetét jelentette.

A műsor második felében Dr. Ferencz Orsolya villamosmérnök, űrkutató, űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt Bayer Zsolt műsorvezető vendége és beszélgetőtársa. A beszélgetés fő fonalát a klímaváltozás jelentette.

"Először is van probléma, másodszor az embernek és az emberi tevékenységnek ehhez köze van. Ez azért nagyon fontos, hogy ezt az elején leszögezzük, mert ha azt az álláspontot fogadnánk el, amit néhányan próbáltak a világ közvéleményében elővezetni - hogy az emberiségnek ehhez semmi köze nincs - akkor ezzel azt mondanánk, hogy nem is kell az emberiségnek semmin változtatnia. Azonban pontosan ahogy mondod - fordult a műsorvezetőhöz, utalva korábbi mondatára - egészen penetráns az a nyílt politikai rátelepülés erre a témára, erre a valóban fontos és létező témára, amit a baloldali és liberális politikai pártok már évtizedek óta nyugaton művelnek."

- fogalmazza meg a kiindulási problémát Dr. Ferencz Orsolya.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Orbán Balázs: Nem tetszik Brüsszelnek a gyermekvédelem kérdése

A Bayer show vendége Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója volt. 2021. szeptember 12.

Bayer show: A demokráciaexport sohasem vezetett jóra

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára volt Bayer Zsolt vendége a Bayer Showban. 2021. szeptember 05.

Békés Márton: Magyarországon nem a nemi különbségre helyezzük a hangsúlyt, hanem azt keressük, mi a közös

A Bayer show vendége Békés Márton történész, a Terrorháza Múzeum kutatási igazgatója volt. 2021. július 18.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!