2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Kék hírek

Vádat emeltek a Beatles nevű terrorcsoport egyik feltételezett tagja ellen

A brit ügyészség terrorizmus és lőfegyver birtoklása miatt csütörtökön vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki a feltételezések szerint az Iszlám Állam terrorszervezet Beatles néven hírhedtté vált négytagú terrorcsoportjának egyik dzsihadistája.

  • Vádat emeltek a Beatles nevű terrorcsoport egyik feltételezett tagja ellen

Aine Leslie Davist a Luton repülőtéren tartóztatták le, miután deportálták Törökországból. A férfit 2015 novemberében fogták el Törökországban, azóta rács mögött ül.

A londoni rendőrség, a Scotland Yard közleményében azt írta: Davisnek a nap folyamán meg kell jelennie a bíróság előtt.

A tagok brit akcentusa miatt Beatles néven hírhedtté vált csoport nyugati túszok elfogása, megkínzása és kivégzése révén vált ismertté: 2012 és 2015 között legalább 27 brit, japán, olasz, francia, dán, svéd, belga, spanyol, orosz, német és amerikai állampolgárságú újságírót és segélymunkást ejtett túszul Szíriában. Áldozataikat megkínozták, majd meggyilkolták, többnyire lefejezték. Több esetben videóra vették a kivégzéseket, és a felvételeket közzétették az interneten.

Az áldozatok között volt az amerikai Jim Foley újságíró - akinek lefejezését videóra vették és megjelentették a világhálón -, a szintén újságíró amerikai-izraeli Steven Sotloff, és két amerikai segélymunkás, Peter Kassig és Kayla Mueller is.

A Beatles-csoport két tagját, a 38 éves Alexanda Kotey-t és a 34 éves El Shafee Elsheikhet 2018 januárjában fogta el egy kurd milícia Szíriában. A brit állampolgárságú férfiakat átadták az Irakban állomásozó amerikai erőknek, majd Nagy-Britanniába küldték őket. 2020-ban kiadták őket az Egyesült Államoknak. Mindketten bűnösnek vallották magukat a bíróság előtt: Kotey-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Elsheikh büntetését pedig a következő héten ismertetik.

A terrorcsoport negyedik tagjával, Mohamed Emwazival egy amerikai drón végzett Szíriában 2015-ben.

2014-ben Davis felesége volt az első az Egyesült Királyságban, akit az Iszlám Állam finanszírozása miatt ítéltek el. A nő 20 ezer eurót akart küldeni férjének Szíriába.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!