2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk 17:30

Kék hírek

Fának ütközött az ittas sofőr - vádemelés

A jármű önkényes elvételének bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki engedély nélkül és ittasan vezette a gépjárművet, amivel fának ütközött.

  • Fának ütközött az ittas sofőr - vádemelés

A vádirat szerint a járművezetői engedéllyel nem rendelkező elkövető 2022. február 19-én este Neszmélyen, egy pincebuliban vett részt, pálinkát ivott. Ugyanitt volt a sértett is, aki személygépkocsiját a pince melletti füves területen parkolta le, benne hagyta az indítókulcsot.

Az elkövető elhatározta, hogy hazamegy Tatabányára, és ennek érdekében, hirtelen támadt ötlete alapján engedély nélkül beült a sértett gépkocsijába.

A férfi ezután enyhe fokú ittas állapotban vezette a gépkocsit Tatabánya irányába. A sofőr  a 1129. számú úton haladt, amikor 4 km megtételét követően ittassága miatt a sebességet nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, elvesztette uralmát a jármű felett, letért a menetirány szerinti bal oldalon az úttestről,  és egy fának ütközött. Az ittas elkövető a balesetben nem sérült meg, a gépkocsiban okozott rongálódás miatt a sértettnek ezidáig 200.000,- forint kártérítést fizetett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatai Járásbíróság az elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki és tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

A Fidesz marad a legerősebb párt - így értékelték a szakértők a Fidesz kampánynyitó eseményét. Orbán Viktor szerint a brüsszeli vezetés csődöt mondott, Európa gazdasága hanyatlik, migránsok százai kelnek át a határokon, és egyre több erőszakkal kell szembenéznünk. A miniszterelnök hozzátette: alázat nélkül nincs győzelem, a Fidesz politikai ellenfelei éppen azért nem tudnak nyerni, mert elfeledkeztek az alázatról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.
Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!