2022. 08. 09. Kedd Emőd napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 23:10

Kék hírek

A vád szerint bódult állapotban vezetett és a rendőröket is megkínálta a kábítószerből

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2021. december 2-án tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség.

  • A vád szerint bódult állapotban vezetett és a rendőröket is megkínálta a kábítószerből

A vádiratban az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság tiltsa el a férfit a közúti járművezetéstől.

A vádirati tényállás szerint az 53 éves vádlott 2019. november 25-én 22 óra 40 perc körül Hajdúszoboszlón úgy vezette a tulajdonát képező személygépkocsit, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható kábítószer, marihuána befolyása alatt állt. A férfi néhány száz métert tett meg bódult állapotban úgy, hogy még a jármű elakadásjelzőjét is használta és nagyon lassan haladt, majd az út közepén megállt. Ezt észrevette két férfi, akik rászóltak a vádlottra, hogy álljon be a parkolóba, mert akadályozza a forgalmat. A két tanú látta, hogy a vádlott zavart állapotban van, összefüggéstelenül beszélt, ezért segítettek neki, hogy a gépkocsival be tudjon állni a parkolóba, majd értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök intézkedés alá vonták a férfit, aki eközben arról kérdezte az egyenruhásokat, hogy van-e szükségük kábítószerre – fogalmaz a vád.

A vádlott a járásbíróságon először beismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban röviddel ezután mégis vitatta a vádirat egyes pontjait, majd a bíró kérdésére azt mondta, hogy ő nem vezette az autót, csak a parkolóban állt. Ezt követően viszont meggondolta magát és újra elismerte a bűncselekmény elkövetését. A bíróság a férfi bizonytalanságára tekintettel nem tudta elfogadni a beismerő nyilatkozatát, ezért az ügyet tárgyalásra utalta, mivel a tényállás tisztázása szükséges. Ha a bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatot elfogadta volna, akkor a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálja tovább. Az eljárás 2022. február 3-án a tanúk meghallgatásával folytatódik.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas! A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén Orbán Viktor mond nyitóbeszédet! A magyar miniszterelnök dallasi beszéde augusztus 4-én 20 óra 30 perctől a HírTV műsorán!!!
Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!