2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:10

Az egyik rendőr rúgott, a másik könnygázt fújt

2017. március 16., csütörtök 06:36, frissítve: csütörtök 15:08

Két rendőrt ítéltek el gyorsított eljárásban, amiért migránsokat vert a déli határon – derül ki a Legfőbb Ügyészség Magyar Nemzetnek küldött válaszából.

Egyikük egy ülő bevándorlót térdelt fejbe, amiért háromszázezer forintos bírságot kapott, a másik egyenruhást pedig azért büntették meg, mert arcon fújt könnygázzal egy, a határkerítés másik oldalán álló migránst – a válasz szerint azért, mert a családját szidalmazta. Neki 130 ezer forintot kell fizetnie.

Öt ügyben jelenleg is zajlik a nyomozás, ezekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy van közöttük bántalmazás, kötelességszegés, valamint csoportosan elkövetett bántalmazás miatt indult eljárás is. Ezekben az ügyekben még nem hallgatták ki a gyanúsítottakat. Az ügyészség tájékoztatása szerint a feljelentésekből tizenegyet a sértett vagy annak jogi képviselője, tizennégyet valamelyik rendőri szerv, kettőt ügyészség, ötöt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság képviselője, egyet az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága, kilencet az Orvosok Határok Nélkül szervezete, egyet a Magyar Honvédség, míg szintén egyet a Szegedi Fegyház és Börtön tett.

„A tényállás lényege szerint, a terhelt az őt folyamatosan szidalmazó, tőle egyébként kerítéssel elválasztott sértettet a nála lévő kényszerítő vegyi eszközzel jog- és szakszerűtlenül közvetlen közelről arcon fújta. A másik ügy egy szerződéses szakaszvezetőt érintett, akit bűntette miatt háromszázezer forint pénzbüntetésre ítéltek. Az ítélet után megállapított tényállás szerint a terhelt jobb térdével arcon rúgta a földön ülő sértettet” – közölte a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője, Fazekas Géza.

Korábban az Orvosok Határok Nélkül adataira hivatkozva több nyugati lap is arról írt, hogy a magyar rendőrök rendszeresen bántalmazzák a Magyarországra érkező menekülteket. Kutyaharapásról, verések nyomairól készült felvételeket is bemutattak, azt állítva, hogy a sérüléseket a hazai határvédők okozták. A Belügyminisztérium (BM) azonnal visszautasította, és ellenőrizetlen sajtóhírnek nevezte a vádakat. Közleményükben azt állították, hogy az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex külföldi tisztjei egyszer sem tapasztalták a migránsok emberi jogainak megsértését – teszi hozzá a lap.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!