A DK megvizsgálná Szijjártó Péter vagyonosodását
2015. március 31., kedd 15:05, frissítve: kedd 17:08
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter ellen a DK – jelentette be a párt alelnöke.
Vadai Ágnes szerint a külgazdasági és külügyminiszter vagyongyarapodása akár azzal is összefügghet, hogy diplomata-útlevelet és parlamenti belépőt adott Tarsoly Csabának, a Quaestor vezérének.
– A 26 éves kora óta lényegében csak politikával foglalkozó külügyminiszter, több ingatlan mellett nyolcvanmilliós megtakarítással is rendelkezik. Emlékeznek rá, hiszen a sajtó munkatársai voltak azok, akik figyelemmel kísérték és kutatták a Szijjártó-vagyon titkát. Akkor nem nagyon derült fény arra, hogy honnan is származik az a vagyon – mondta Vadai Ágnes.
Forrás: Hír TV