2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Weber: Összemossák a jogállamiságról és a migrációról szóló vitát

  • Weber: Összemossák a jogállamiságról és a migrációról szóló vitát

Elfogadhatatlannak nevezte a Fidesz pártcsaládjának vezetője, hogy a magyar kormány összemossa a migráció ügyét a jogállamisági vitákkal a Sargentini-jelentés elleni kampányban. Manfred Weber, az Európai Néppárt első embere azt mondta, a problémás kérdésekről már személyesen is beszélt Orbán Viktorral – egyúttal sérelmezte, hogy az olyan európai vezetők, mint Angela Merkel, Emmanuel Macron vagy Sebastian Kurz sosem teszik meg ezt, pedig a magyar kormányfő politikai ellenfeleinek tartják magukat.

„Viccesen azt mondhatnám, hogy nagyon csalódott vagyok, hogy engem nem említenek ebben a kampányban, hiszen én is megszavaztam a hetes cikkely szerinti eljárást. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hogy a migrációról szóló vitát összemossák a jogállamiságról szóló vitával. Ezt már elmondtam, amikor Orbán Viktor itt volt a plenáris ülésen néhány héttel ezelőtt. Az ülés után két órán át beszéltünk erről. Politikailag nem fair összemosni ezt a két dolgot, mert nincs semmi közük egymáshoz. A jogállamiságról szóló kérdés alapja két ügy: a civilszervezetek kérdése és a CEU” – mondta az Európai Néppárt elnöke.

Manfred Weber Magyarországgal kapcsolatos kritikája ellenére is kitart a politikus mellett a csúcsjelölti szavazáson – erősítette meg Kovács Zoltán a kormányülés szünetében. A kormányszóvivő kiemelte: az Európai Néppárt vezetője hiába tett bevándorláspárti állásfoglalást a Sargentini-jelentés szavazásánál, a Fidesz és Orbán Viktor is őt fogja támogatni a volt finn miniszterelnökkel szemben.

„A néppárti frakció találkozóján két jelölt neve vetődött föl. A kettő közül mi Weber úr jelölését támogatjuk, és azért vagyunk a Néppártban, hogy meggyőzzük a Néppártot arról, hogy az út, amit követ, illetve azok esetében, akik a Néppárton belül bevándorláspárti álláspontot képviselnek ez egy helytelen álláspont. Mindenkinek jobb lenne, és megegyezne egyébként a Néppárt eredeti elveivel, felfogásával, ha az európai civilizációt, kultúrát védő elképzeléseivel a magyar álláspontot követnék” – mondta Kovács Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!