2024. 07. 20. Szombat Illés napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Volner János: Veszélybe kerülhet a BKV ellátásbiztonsága

BKV

Veszélybe kerülhet a fővárosi tömegközlekedés ellátásbiztonsága azért, mert több fontos intézkedés elmaradt a főpolgármester részéről. Erről a Volner párt elnöke beszélt. Volner János hangsúlyozta: a BKV dolgozói a pandémia alatt is helytálltak, Karácsony Gergelyék pedig annak ellenére nem emelték meg a fizetésüket, hogy ellenzékben még ezt követelték. A politikus emlékeztetett: a jelenlegi főpolgármester csaknem 200 milliárd forint közpénzt örökölt Tarlós Istvántól, és ezt úgy költötte el, hogy ebből egyetlen fejlesztés sem valósult meg.

  • Volner János: Veszélybe kerülhet a BKV ellátásbiztonsága

 

"Budapesten munkaerőhiány van, számos ágazatban jó fizetésekért várják a különböző cégek a dolgozni vágyó embereket. Ebben a környezetben nem lehet azt megtenni, hogy a BKV járművezetőinek, busz és villamosvezetőinek nem emelnek egyetlen forinttal sem a fizetésen, hiszen ilyen módon nem fog jelentkezni senki buszsofőrnek, mert más ágazatokban vonzó bérrel találkozhatnak az emberek."

- mondta Volner János, a Volner párt elnöke.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ujjong a Hamász

Ujjong a Hamász

A Hamász iszlamista palesztin mozgalom pénteken üdvözölte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICJ) véleményét, amely szerint törvénybe ütköző, hogy Izrael továbbra is megszállva tartja az 1967-ben megszállt palesztin területeket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!